|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
A Kisgazdapárt választási nagygyűlése (1. rész)
|
1990. szeptember 11., kedd - Kettős hatalom szül
nyugtalanságot ma Magyarországon, hiszen eddig csak a politikai
elitváltás valósult meg, a rendszerváltás azonban befejezetlen
maradt. A lakosság ezért elégedetlen, többet várt a fordulattól, a
másik oldal ezzel szemben nem kíván lemondani hatalmáról -
jelentette ki a magyarországi átalakulási folyamatokat boncolgatva
Torgyán József, a Kisgazdapárt frakcióvezetője, a párt
nagy-budapesti szervezetének elnöke kedden este a kisgazdák XI.
kerületi választási nagygyűlésén.
A ,,kettős hatalom,, feloldására Torgyán József azt javasolta, hogy a tanulságokat levonva a ,,kommunista pártnak,, minden hatalmi pozícióból ki kell vonulnia, s e pozíciókat a Kereszténydemokrata Koalíciónak kell megszereznie, hiszen pártjai nyerték el a választók bizalmát. Ezzel összefüggésben a pártvezető leszögezte: a Kereszténydemokrata Koalíciónak nincs alternatívája; az utóbbi száz évben mindig is a kereszténydemokrata színezetű politikai tömörülések alkották a többséget. A képlet ma sem változott: a Kereszténydemokrata Koalíciónak hosszú ideig nem lesz olyan komoly ellenfele, amely tömegeket tud felvonultatni. (Torgyán ennek kapcsán a választási képletet úgy írta fel: a koalíció pártjai a választók 60 százalékának voksaival, míg az ellenzék összesítve is csak 40 százalékot tudhat maga mögött.)
A pártvezér kifogásolta, hogy az önkormányzati választások előestéjén a sajtó és az ellenzék úgymond frontális támadást intézett az FKgP ellen. Úgy vélekedett, a kihívás azért érte éppen a kisgazdákat, mert az MDF túlságosan erős, hogysem szembetámadják; a KDNP viszont túlságosan kicsi, nem érdemes megtámadni. Torgyán szerint a támadást az a gondolat vezérli, hogy amennyiben a kisgazdákat kiütik, összeomlik a koalíció.
A frakcióvezető érintette az utóbbi idők egyik legvitatottabb tervezetét, a földtörvény kisgazdapárti koncepcióját. Enyhe bírálattal illette a kormányt, amiért az úgymond túlzott óvatossággal közelít a földtörvényhez, ám leszögezte: a kisgazdák nagy óvatossággal járnak majd el a földtörvény ügyében, hiszen tisztában vannak vele, hogy csak hárompárti kormányzati előterjesztés alapján nyerheti el a Parlament többségének támogatását.
A nagygyűlésen bemutatkozott a kisgazdák budapesti főpolgármester-jelöltje, Rácz Sándor, a Központi Munkástanács egykori vezetője. (folyt.köt.)
1990. szeptember 11., kedd 20:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|