|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
Sütő András a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke
|
1990. június 22., péntek - Sütő Andrást választották a
Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé a Szövetség
választmánya pénteken, Budapesten tartott ülésén. A New York-ban
tartózkodó író telefonon közölte: válalja a megbízatást.
A választmányi ülésen több más személyi kérdésben is döntöttek. A világszövetség elnöke - dr. Bognár József akadémikus - bejelentette, hogy visszavonul az elnöki teendők ellátásától. Dr. Randé Jenő főtitkár ugyancsak bejelentette, hogy nyugállományba vonul. A választmány a bejelentéseket tudomásul vette. A főtitkári teendők ellátásával Komlós Attila református lelkészt, a Reformátusok Lapja főszerkesztőjét bízta meg. Komlós Attila a főtitkári teendőket a jövő év első felében összehívandó közgyűlésig látja el. Szabó Lászlót az elnökség a szövetség főtitkár-helyettesének nevezte ki.
A választmányi ülés, amely foglalkozott az 1992-re összehívandó Magyarok III. Világkongresszusának előkészületeivel is, szombaton folytatódik, majd résztvevői eleget tesznek a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége meghívásának. (MTI)
1990. június 22., péntek 19:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|