|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
,,Napfordulóból,,: adomány a romániai árva gyerekeknek
|
1990. március 30., péntek - A romániai árva gyerekek
megsegítésére ajánlotta fel a Napforduló című. kiállításon gyűjtött
adományokat a tárlatot rendező Fekete Doboz független
videó-folyóirat, valamint a Balázs Béla Filmstúdió. A tárlat a
romániai forradalom idején készült fénykép- és videófelvételeket
mutatott be. A csaknem 32 ezer forintot pénteken a Néprajzi
Múzeumban átadták a Magyar-Máltai Szeretetszolgálat képviselőjének;
a szervezet hamarosan továbbítja az adományt az érintetteknek.
A Napforduló című kiállításon mintegy kétszázötven fényképet, illetőleg a forradalmi eseményeket megörökítő csaknem 2 órás videóválogatást mutattak be a Néprajzi Múzeumban. A felvételeket a forradalom idején Romániában járt hivatásos és amatőr fotósok - köztük Temesvárott, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen élők - készítették. A főváros után több vidéki városban is megtekinthetik az érdeklődők a kiemelkedő jelentőségű dokumentum-anyagot. A kiállítást meghívták Svájcba, Franciaországba és az NSZK-ba is. (MTI)
1990. március 30., péntek 18:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|