|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
- Új konszenzusra van szükség Magyarországon - 1. folyt.
|
- Feltétlenül. Feltétlenül jelentős politikai veszteséget szenvedett, és az SZDSZ, vagyis a Szabad Demokraták Szövetsége úgy tűnik, hogy megerősödve került ki ebből a küzdelemből. Hiszen az ő győzelmét, az ő minimális győzelmét - az 50 százalék fölötti részvétel volt - és ez megtörtént. - Na most ezt a szavazók annak a tudatában tették-e, hogy ezt az SZDSZ akarja, vagyis tudják-e, hogy most az SZDSZ-nek segítettek, vagy pedig általában a népszavazást kedvelik, és úgy gondolták, hogy leadják voksukat? - Igen nagy bizonytalanság övezte az egyes kérdést. Hiszen a parlament egy magyarázó szöveget tett a kérdés mellé. Már ez is törvénysértő volt - hiszen százezer aláírás fölött magyarázó szöveg hozzátételére nincs lehetőség. Ez 50 ezer aláírás esetén tehető hozzá. Tehát úgy érzem, hogy az embereknek, vagy az emberek nagy része nem tudta pontosan, hogy mire mond igent és mire mond nemet, az első kérdésben. Tehát sokan nem fogták fel, hogy az időpontról szavaznak, nem pedig arról, hogy a nép közvetlenül válasszon, vagy a parlament válassza a köztársasági elnököt Ma délelőtt viszont volt egy sajtótájékoztató, az úgynevezett kiskoalcíó pártjai tartották, melynek tagjai: a Fidesz, az SZDSZ és a Kisgazdapárt. (Sic ) És egy olyan javaslatot tettek a kormány-, illetve a többi pártoknak, hogy - lévén: ilyen szoros eredmény alakult ki ebben a kérdésben -, egy újabb konszenzusra van szükség. Tehát akár az igen, akár a nem felé dől el az egyes kérdésekre adott válaszok végleges aránya - ami egyébként a mai éjszakai órákban, vagy holnap a kora reggeli órákban várható - tehát bármi legyen is a döntés, egy új konszenzusra van szükség arról, hogy mi történjen a közeljövőben. (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|