|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay-interjú - 4. folyt.
|
Identitás-zavar a tagságban, tájékozódási zűrzavar és kotródás kifelé a pártból. Elérkezhet az idő, amikor a tisztulásnak, és az előbb általam is jellemzett megújulásnak nem lesz más útja, mint valóságossá tenni a két alapáramlat létét és külön szervezetbe tömöríteni, de jelenleg én ilyen kockázatot látok benne, nem valamiféle szent és sérthetetlen törvényszerűség, hanem egy mai ésszerűség jegyében. - Szegeden felvetette egy reformkör tagja azt a kérdést, hogy vajon megújulhat-e az MSZMP egy olyan főtitkárral, amely most hivatalban van? Vagyis valakivel, aki az elmúlt évben egy az egyben szinte tovább csinálta elődje hibás politikáját - gondolok itt a gazdaságpolitikára, gondolok itt mint állandó példára Bős-Nagymarosra - az ő idejében történt ugye a vízlépcsőrendszer megépítésének végleges határozata, majd a munkálatok felgyorsítása. Lehet-e megújulás Grósz Károllyal? - Ezt új jelenségnek tartom, már a haladás jelének és a megújulás jelének, hogy ebben a pártban és a magyar közvéleményben a nyíltság, a nyilvánosság kitárulásával, szerkezetének átalakulásával megszünt a bírálhatatlan személyek és pozíciók köre. Akár a főtitkárról, vagy a miniszterelnökről, vagy bármilyen poszton lévő politikusról legyen szó, ma működésük nyilt bírálat tárgya. Én ezt előrehaladásnak vélem, és a nyugati sajtó is. A hazai közvélemény is azért lepődik meg ezen, mert inadekvátnak, a rendszerrel nem azonosítható magatartásnak tekinti. Én meg azt mondom, hogy függetlenül attól, igazságos-e adott esetben, vagy nem igazságos a bírálat, a ténye és a tekintélytiszteletnek a félretétele fontos előrehaladás. Ami a konkrét ügyeket, eseményeket illeti, természetesen akár személyemről, akár mások személyéről van is ebben szó, én már ott tartok, hogy csakis a tagságra, jelen esetben a párttagságra kell bízni, hogy milyen ítéletet mond az elmúlt egy esztendő munkájáról. (folyt.)
1989. május 27., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|