|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése (16. rész)
|
A vitában tizenöten fejtették ki véleményüket, öten pedig írásban adták be hozzászólásukat. Az elhangzottakat Fejti György összegezte. Hangsúlyozta, hogy a sokszínű polémiában résztvevők rámutattak az alkotmányozás folyamatának bonyolultságára, összetettségére, sőt több buktatójára is. Kijelentette: az alkotmány-vitának a mostani KB-ülés csak a kezdete, s a testület várhatóan még többször foglalkozik ezzel a napirenddel. A vitában elhangzott javaslatokat, észrevételeket az alkotmány előkészítésével foglalkozó munkabizottság hasznosítja. Elmondta azt is, hogy az alkotmány kodifikált szövege már lényegesen rövidebb, áttekinthetőbb lesz, mint a mostani koncepció, ezért minden bizonnyal annak társadalmi vitájában is sokkal többen vesznek majd részt, mint a mostani fázisban. Kitért arra is, hogy sokan kifogásolták, miért nincs az előterjesztőknek világos állásfoglalása az alkotmány egyes fejezeteivel, alapelveivel kapcsolatban. Ezzel összefüggésben rámutatott: szándékosan nem álltak elő végleges állásfoglalással, mert még nem ismert a párttagok véleménye, s így a KB most azért nem dönti el az egyes vitakérdéseket, hogy az alapszervezetekben ne egy lezárt, megmásíthatatlannak tűnő anyag felett bontakozzék ki a polémia, mert ez visszafogná a véleménynyilvánítási kedvet. Közölte azt is - ugyancsak észrevételekre reagálva -, hogy még az idén új tanácstörvény-tervezetet dolgoznak ki a jogalkotók, már a leendő alkotmány fényében vizsgálva a témakört. Ezután az elnöklő Grósz Károly javasolta, hogy az írásban kiküldött határozati javaslatot fogadják el. Eszerint a KB javasolja, hogy az alkotmányról rendezzenek népszavazást, a témáról a testület a viták menetében is kapjon tájékoztatást. Indítványozta továbbá, hogy a határozatot egészítsék ki azzal: a párttagság kapjon megfelelő érvanyagot a vitához, valamint hogy a Központi Bizottság által kiküldött, az alkotmány kérdésével foglalkozó munkabizottság mandátumát hosszabbítsák meg az alaptörvény végleges jóváhagyásáig. A Központi Bizottság kérje fel a párttagságot, hogy az alkotmány-koncepció társadalmi vitájában aktívan vegyen részt. A Központi Bizottság a további vita alapjául egyhangúlag elfogadta az előterjesztést, illetve a főtitkárnak a határozati javaslatra vonatkozó kiegészítéseit. (folyt. köv.)
1989. február 20., hétfő 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|