|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
Visszavágtak a zöldek
|
1989. február 20. hétfő (MTI) - A jégkorongbajnokság rájátszásában hétfőn a pénteki nyitány vesztesei voltak a vendéglátók. A helyosztók közül az 5-6. helyet eldönteni hivatott mérkőzéssorozat 2. fordulójában a meleg okozta jéghiány miatt Jászberényben elmaradt a Lehel SE - NSZE találkozó. Miskolcon a helyi Kinizsi viszont jégre léphetett, de a bajnoki bronzért zajló párharcban rosszul áll a szénája, hiszen hazai pályán is kikapott 4:1 (1:0, 2:1, 1:0) arányban a székesfehérvári Alba Volántól. A Kisstadion látta vendégül az FTC és az U. Dózsa együtteseit. A bajnoki cim tisztázására hivatott ,,örökrangadó,, második felvonásában a lila-fehérek győzelem esetén megnyugtató előnyt szerezhettek volna, mig a ferencvárosiakat a visszavágási vágy is fütötte a Megyeri uti vereség után. Az első harmadban a hazaiak jobban mozogtak, s többször is csak a remekül védő Géczi akadályozta meg őket a góllövésben. Pindák szólójánál azonban már ő is tehetetlen volt, igy az FTC vezetéssel vonulhatott az öltözőbe (1:0). Fordulás után hovatartozástól függően örülhetett vagy bosszankodhatott a mintegy 5000 néző, mivel előbb Hudák (2:0), majd a másik oldalon Ancsin L. (2:1) vette be a kaput. Pár perc mulva elszabadultak az indulatok , a zöld-fehérek kapujának előterében néhány keményebb pofon is elcsattant. A rend hamarosan helyre állt, s Balogh I. ujabb találattal toldotta meg a ferencvárosi előnyt (3:1). A záró játékrészben is a zöldek dolgoztak ki több helyzetet, fölényüket Szajlai gólra váltotta, ezt a találatot azonban parázs vita követte, mivel abban a pillanatban, hogy a korong a hálóban kötött ki, megszólalt a harmad felét jelző dudaszó... Hosszas tanakodás után Schell játékvezető végül is megadta a gólt (4:1). Négy perccel a vége előtt Hudák emberelőnyből bekotorta az FTC ötödik gólját is a reménytelenül küszködő ujpestiek kapujába (5:1). Ezt követően már csak szépségtapasz volt Saáry találata (5:2), a ferencvárosi győzelem jogosságához nem férhetett kétség. Legközelebb szerdán, ujra a Megyeri uton folytatódik az örök riválisok csatája az első helyért, és ha az idő is engedi a másik két pár is ujból megküzd egymással. Végeredmény: FTC - U. Dózsa 5:2 (1:0, 2:1, 2:1) Kisstadion, 5000 néző. Vezette: Schell Gólütők: Hudák (2), Pindák, Balogh I., Szajlai, ill. Ancsin L., Saáry+++
1989. február 20., hétfő 20:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|