|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-nyilatkozat
|
Mühchen, 1989. február 6. (SZER, Magyar Híradó) - Mivel az MTI lényeget érintő rövidítésekkel közölte, ismertetjük a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivő testületének Nyilatkozatát. - "Az MSZMP, Pozsgay Imre vezetette bizottságának az elmúlt 40 év történetének újraértelmezésével foglalkozó albizottsága - mint Pozsgay Imre a 168 óra rádióműsornak adott interjújában közölte - az 1956-os forradalmat népfelkelésnek minősítette. Az új minősítés lényeges előrelépés az eddigi, hivatalos állásponthoz képest, amely a népmozgalmat 32 éven át ellenforradalomnak bélyegezte. Üdvözöljük, hogy a pártvezető ebben a nem csupán történeti kérdésben közeledni kíván a társadalom többségének felfogásához. Mégis leszögezzük- az előrelépés még nem a kívánatos megoldás. Álláspontunk szerint az 1956. októberi népi megmozdulás demokratikus forradalom volt a sztálinizmus felszámolására. Noha a történeti kutatásoknak új források alapján még tisztázniuk kell a lezajlott történések számos mozzanatát, a nemzet számára soha nem volt kétséges, hogy a megmozdulást a társadalom demokratikus erőinek tevékenysége jellemezte. Ezen erők sorában jelentős tényezőként kapott helyet a Nagy Imre vezette pártellenzék. A jelenlegi vezetés demokratizálási szándékának komolyságát nagymértékben azzal igazolhatja a társadalom előtt, ha a politikai döntésével az 1956-os megmozdulást forradalomnak minősíti. Ez találkozik a magyar társadalom többségének döntésével. A reformpárti beállítottságú bizottság állásfoglalását a pártvezetés rendpárti szárnya politikai kihívásnak tekintette, és képviselője: Grósz Károly viszont-hadüzenetként azt követelte, hogy a Központi Bizottság személyi konzekvenciák levonásával döntsön a rendpárt és a reformpárt között. Evégett előbbre hozták, február 10-ikére a Központi Bizottság ülését. Mivel a párt jelenleg még közhatalmi szervezet, és uralmat gyakorol felettünk, nem csupán a párt belügye, hogy milyen politikai arculatú pártvezetés áll az MSZMP élén, hanem reánk, független szervezetekre is tartozik. Nem kifogásolhatjuk az MSZMP-n belül úgynevezett rendpárti platform létezését - tudomásul vesszük, hogy számottevő erőt képvisel -, de az ország jelen helyzetében részvételét a vezetékben veszélyesnek tartjuk. A demokratizálás folyamata tiszta reformpárti vezetést igényel. Követeljük, hogy a Központi Bizottság 1989. február 10-iki ülése ennek megfelelő döntést hozzon. Az MSZMP Központi Bizottságát ezért történelmi felelősség terheli. Budapest, 1989. február 5-e. A Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői testülete. +++
1989. február 6., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|