|
|
|
|
Világkiállítás és telekspekuláció (2. rész)
|
Éppen a konkrét program hiánya miatt a bizottság rendkívül eltérő véleményeket hallhatott vizsgálatai során a finanszírozhatóságról. Volt, aki azt állította, hogy a világkiállítási beruházásokat teljes egészében vállalkozási alapra lehet helyezni. Mások véleménye szerint erre nincs mód, hiszen az infrastruktúra kiépítésére nem akad majd vállalkozó. Somogyi László egyébként többször is kérte a Minisztertanácsot, foglaljon állást, hogy milyen mértékben lehet a világkiállítást - úgymond kiárusítani -, de erre a felszólításra nem érkezett válasz.
A bizottság azt is megállapította, hogy a kijelölt területen csak 1990. március 5-én rendelt el a Fővárosi Tanács telekalakítási és építési tilalmat, de az elidegenítés továbbra sincs megakadályozva. Gond az is, hogy a kijelölt dél-budapesti területen még nem határozták meg pontosan, hogy valójában hol is lesz a kiállítás helye, így a Fömterv a teljes körzetben végzi az előkészületi munkákat, a fúrásokat.
A vizsgálatok során arra is fény derült, hogy Somogyi László egyszemélyes ,,mutatványa,, volt a világkiállítási bizottság. Szinte sohasem kérte ki munkatársai véleményét, nem tartott értekezletet, még a beszámolójelentéseket is saját kezűleg írta. Ugyanakkor az is megállapítható volt, hogy a kormány sem foglalkozott komolyan a világkiállítással. Zsigmond Attila végül bejelentette, hogy a bizottság jelentését átadják a következő Parlamentnek.
A visszafogott hangú elemzést követően jóval drámaibb képet vázoltak a bizottság által felkért független szakértők. Ők arról beszéltek, hogy bár látszólag nem mozdult előre a világkiállítás ügye, a háttérben azért nagyon is aktívan ügyködtek jónéhányan, beleértve magát a volt kormánybiztost, sőt bankok, kerületi tanácsok vezetőit is. A szóba került területeken intenzív telekspekuláció indult meg, s az előkészítésbe bevont személyek közül sokan nyergeltek át ingatlanközvetítésre. A szakértők számos példát hoztak arra, miképpen árusítják ki, pocsékolják el felelős emberek azt a vagyont, amelyből jórészt finanszírozható lenne a világkiállítás. Nem tartották etikusnak, hogy a volt kormánybiztos igazgatósági elnöke olyan banknak, amely ingatlanok felbecsülésével és közvetítésével foglalkozik.
Az MTI kérdésére Zsigmond Attila kijelentette: a bizottság nem kezdeményezett büntetőjogi eljárást, de felhívta az Állami Számvevőszék figyelmét a feltárt ügyekre. (MTI)
1990. április 4., szerda 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|