|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Építészek nyilatkozata
(OS)
|
1990. október 30., kedd - Alulírottak a taxisok által kezdeményezett akciót, mely országos méretű katasztrófa veszélyét idézte elő, és a terror eszközveivel, az állampolgárok alapvető jogainak, mozgásszabadságának korlátozásával próbált követeléseinek érvényt szerezni, határozottan elítéljük, függetlenül annak indokolt vagy indokolatlan voltától. Egyetértünk Tőkés László nyilatkozatával, melyben e módszereket a Vatra Romaneasca gyakorlatához hasonlítja.
Súlyosan hibáztatjuk a kormányt a kialakult helyzetért, mivel nem törekedtek társadalmi konszenzusra, nem tájékoztatták nyíltan a lakosságot országunk gazdasági helyzetéről és a nyugati pénzügyi körök ránk gyakorolt nyomásáról, ezenkívül a kialakult helyzetben lépéseikben határozatlanságot tanusítottak. Egyúttal elítéljük az ellenzék felelőtlen nyilatkozatait, mellyel nem a törvényes rendezés, hanem az anarchia felé terelte az eseményeket.
Nem fogadjuk el legitimnek a kormánnyal tárgyalásokat folytató Érdekegyeztető Tanácsot, mely mindannyiunk nevében lép fel és fogalmazza meg diktátumait, noha egyik szervezetének sem vagyunk tagjai és bizonyítottnak tudjuk, hogy e szervezetek tagsága nem fedi le az ország lakosságának egészét. A tárgyalásokra csak legitim szakmai és polgári szervezeteket tartunk alkalmasnak, tagságuknak megfelelő súllyal képviseltetve, valamint a Parlamentet, ahol választott képviselőink ülnek.
Tiltakozunk a Televízió egyes munkatársainak dezinformáló módszerei ellen, mellyel politikai tüntetésnek állította be a vasánap délutáni, Parlament előtti, alkotmányos rendet követelő tüntetést, megsértve ezzel a nagyszámban jelenlévő pártonkívüli honfitársainkat.
Alulírottak hangsúlyozni kívánják, hogy különböző nézeteket vallunk, de most állampolgári minőségünkben tesszük e nyilatkozatot, mindenféle pártérdektől mentesen.
Fiatal demokráciánk nem engedheti meg, hogy e szégyenteljes esemény megismétlődhessen. Ezért felhívunk minden állampolgárt, hogy sérelmeit felelősen, az alkotmányos rendnek megfelelően rendezze, az európai demokráciák szabályainak és népünk méltóságának megfelelően.
Callmeyer Ferenc Csete György Ekler Dezső Ertsey Attila Kampis Miklós Kaszab Ákos Makovecz Imre Maros Tamás Molnár Péter Nagy Tamás Salamin Ferenc Sáros László Sylvester Ádám Zsilinszky Gyula, építészek
(OS)
1990. október 30., kedd 14:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|