|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzeti csúcstalálkozó
|
----------------------
München, 1990. március 6. (SZER, A mai nap) - Felolvassuk a tegnapi kerekasztal-tárgyalásokon kidolgozott megállapodástervezet szövegét. Ezt a tervezetet a Néppárt nem hagyta jóvá.
- Először: a tárgyaláson résztvevő 12 párt képviselői kívánatosnak tartják, hogy a választásokon érintett valamennyi politikai erő tartózkodjék a békés átmenetet veszélyeztető bármely lépéstől és megnyilvánulástól.
A miniszterelnök és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője tájékoztatást adott a lehallgatási botrányról, és a miniszterelnök által a parlament legutóbbi ülésszakán elmondott, vélelmezett erőszakos visszarendeződési törekvésekről. A tájékoztatót a tárgyaláson résztvevő pártok többsége különböző indokok miatt fenntartásokkal fogadta.
A jelenlévő pártok egyetértettek abban, hogy a rehabilitációs és a volt egyházi ingatlanok elidegenítési tilalmával kapcsolatos törvényeken kívül az Országgyűlés további törvényalkotási tevékenységet ne folytasson.
A tárgyaláson résztvevő pártok sürgették a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását. Abban megoszlottak a vélemények, hogy az erre vonatkozó megállapodást a jelenlegi vagy az új kormány kösse-e meg. Egységes álláspont alakult ki abban, hogy a megállapodás ratifikációja az új parlament hatáskörébe tartozzék.
A résztvevő pártok tudomásul vették a miniszterelnök javaslatát, hogy a pártok képviselői a tárgyalások részleteiről kormányszintű tájékoztatást kapjanak. A miniszterelnök nem zárkózott el annak a kérésnek a teljesítésétől, hogy a pártok képviselői a tárgyalásokon megfigyelői státusszal résztvegyenek. (folyt.)
1990. március 6., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Nemzeti csúcstalálkozó - 1. folyt.
|
Másodszor: a pártok egyetértettek abban, hogy a szavazatszámlálás módszerének maradéktalanul meg kell felelnie a választási törvény előírásainak. Így különösen fontosnak tartják az eredmények folyamatos nyilvánosságra hozatalát, a rendszer áttekinthetőségét, ellenőrizhetőségét, valamint megfelelő védettségét.
Megállapodtak abban, hogy szakértőik közreműködésével véleményt alkotnak arról, hogy az ÁNH, illetve a BM által javasolt rendszer egyidejűleg működjön-e.
Tudomásul vették a pártok, hogy a választójogi törvény értelmében a belügyminiszterre háruló feladatok, így különösen a szavazatösszesítés számítógépes rendszerének irányítása végrehajtásának törvényességéért a miniszterelnök, mint a belügyi tárca kormányzati irányítója viseli a felelősséget.
A tárgyaláson résztvevők feltétlenül szükségesnek tartják, hogy a választás rendjéről, a szavazás módjáról és a választással kapcsolatos tudnivalókról a választókat a tömegkommunikáció minél részletesebben tájékoztassa.
Harmadszor: a pártok változatlanul fontosnak tartják, hogy közigazgatás, a rendőrség és a honvédség működőképességét, stabilitását meg kell őrizni. +++
1990. március 6., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|