|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz minden megyében állít listát (1. rész)
|
1990. február 22., csütörtök - A Fiatal Demokraták
Szövetsége az ország mind a 19 megyéjében és Budapesten is tud
területi listát állítani - jelentette be Bozóki András sajtószóvivő
a Fidesz csütörtöki sajtóértekezletén.
A szervezet már elkészítette országos listáját, amelyet Orbán Viktor jogász vezet, vele együtt Fodor Gábor, Szájer József, Áder János, Kövér László jogászok, Ungár Klára közgazdász, Trombitás Zoltán szigorló orvos, Németh Zsolt tanár, Varga Mihály közgazdász és Rockenbauer Zoltán könyvtáros foglalja el az első tíz helyet. A Fidesz számításai szerint a minimális 4 százalék elérése esetén a lista első 6-10 ,,helyezettje,, kerülhet be a Parlamentbe. A budapesti listát Fodor Gábor vezeti, őt Deutsch Tamás joghallgató és Németh Zsolt követi. A fővárosból és Pest megyéből - ahol sorrendben Orbán Viktor, Rockenbauer Zoltán és Glattfelder Béla agráregyetemi hallgató vezeti a megyei listát - két-három jelölt bejutására számítanak. Esélylatolgatásaik szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyéből kerülhet még be listáról jelöltjük a Parlamentbe. Ezekben a megyékben - sorrendben - Trombitás Zoltán, Sarkadi Zsolt jogász, Wachsler Tamás műegyetemi hallgató, Szájer József, Kósa Lajos közgazdász, Mádi László közgazdász és Kövér László a listavezetők.
Bozóki András kifejtette: a Fidesz reménykedik abban, hogy összességében 10-20 jelöltet juttat be a Parlamentbe. Céljaik közé tartozik, hogy megszorítsák, sőt megelőzzék az MSZP-t a választásokon. Orbán Viktor ehhez hozzátette: a Fidesz a választási kampány elkövetkező időszakában nagyon fontosnak tartja, hogy a választópolgárok megismerjék a pártok programjait, nevezetesen, hogy melyik szervezet milyen alternatívát kínál. Bejelentette: politikai vitára kívánja kihívni a szerinte országos lista állítására képes pártok - a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége - listavezetőit.
Orbán Viktor közölte: a Fidesz nyílt levélben fordul Németh Miklós miniszterelnökhöz, amelyben az ellen tiltakozik, hogy a jelenlegi kormány még a szabad választások előtt megállapodjon a szovjet vezetéssel a Magyarországon állomásozó csapataik kivonásának ügyében. A fiatal demokraták azért ellenzik a megállapodást, mert úgy vélik, hogy a jelenlegi Minisztertanács nem törekszik majd a szovjet csapatok lehető legrövidebb időn belüli kivonására. (folyt.köv.)
1990. február 22., csütörtök 17:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|