|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
- Népszavazás - amerikai lapvélemények - 1. folyt.
|
Az elmúlt héten a növekvő konfúzióban és a politikai harcokban a népszavazás sikerének kilátása csökkent, nem azért, mint hogyha a hangulat hirtelen a szocialistáknak kedvezett volna, hanem az esetleges gyér számú szavazatok miatt. Sok szavazó odahaza maradhat, részben mert a Fórum a népszavazás bojkottját sürgeti, részben pedig mert nem tudják, hogy kire és hol szavazzanak. A Magyar Televízió a múlt hét végén beszámolt arról, hogy a városi alkalmazottak által ki nem kézbesített felvilágosító nyomtatványok Budapesten szanaszét hevernek. De még ha sor is kerülne a január eleji közvetlen elnökválasztásra - a népszavazás következtében -, a szocialisták dolga akkor sem lenne a legkönnyebb. Pozsgay Imre úgy hiszi, hogy hálából reá szavazna a nép, mert hosszú ideig harcolt a reformokért. Viszont Magyarországon ma minden kapcsolat a régi párttal gyanús. A Heti Világgazdaság helyettes szerkesztője Hirschler Richard szerint a nép utálja a pártot és ez árnyékot vet Pozsgayra is, aki valóban egyik hajtóereje volt a változásnak. A szocialisták menedéke az elkövetkező hónapok során ellenfeleik soraiban mutatkozó zűrzavar lehet. A Magyar Demokrata Fórum sürgetése a népszavazás bojkottálására sokak szemében antidemokratikusnak tűnhet, egyik vezetője Jeszenszky Géza bevallja: kockázatos lépés volt, és többet árthat mint ahogy azt mi gondoltuk. Viszont az SZDSZ sem tudta kiaknázni eddig a népszavazást saját hasznára. Sikerült 200 ezer aláírás összegyűjtése, szeptemberi 4 százalékos támogatásuk politikai megfigyelők szerint 10 vagy 20 százalékra növekedett - de mindeddig még elnökjelöltjük sincs. Mindezt beárnyékolja az aggodalom: Magyarország romló gazdasági helyzete miatt. Németh Miklós miniszterelnök a múlt héten közölte a parlamenttel, hogy az ország adóssága másfél milliárd dollárral több, mint amit a kommunisták korábban bevallottak a nemzetközi pénzalapnak. (folyt.)
1989. november 25., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|