|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Csengey Dénes az MDF elnökségének népszavazási bojkott- felhívásáról (1. rész)
|
1989. november 14., kedd - A Magyar Demokrata Fórum elnöksége kedden nyilatkozatot fogadott el, amelyben a november 26-ára kiírt népszavazás bojkottálására ösztönzi az MDF tagjait, illetve szimpatizánsait. A döntés hátteréről nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának Csengey Dénes, az MDF elnökségének tagja.
- Az MDF elnöksége tulajdonképpen a népszavazás bojkottjára szólít fel. Mivel magyarázzák ezt a döntést? - Elhatározásunk hátterében elsősorban az áll, hogy úgy véljük: Magyarország legfontosabb kérdései nincsenek rajta a népszavazási szavazólapon - hangsúlyozta Csengey Dénes. - Az MDF elnökségi tagjai úgy látják, hogy lassanként az egész politikai közhangulatot az jellemzi, mintha az emberek elfásultak volna, s hátat fordítanának a legfontosabb kérdéseknek. Ez pedig nagyon veszélyes lehet. Ha népszavazást szorgalmaznánk, akkor én más kérdéseket írnék fel a szavazólapra. Először is azzal kezdeném, hogy az idén a magyar költségvetés egyharmadát, 100 milliárd forintot fordítottak veszteséges állami vállalatok támogatására. Önnek mi erről a véleménye: helyesli, vagy nem helyesli? Másodszor: ugyanezt kérdezném azzal kapcsolatban, hogy az átalakulási törvénnyel legalizálva folyik az állami vállalatok és a földtulajdon magántulajdonba mentése. Ennek következtében pedig, akik még az idén is a ,,Dunába öntik,, az említett 100 milliárdot, jövőre tulajdonosai lehetnek a gyárak és a földek jelentős részének. Harmadszor: nagyon fontosnak tartom, hogy az elmúlt hat hónap alatt 1 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiány keletkezett a kormány átgondolatlan pénz-, valuta- és vámpolitikája miatt. Ezzel kapcsolatban is megkérdezném az állampolgártól: ön szerint ez rendjén való, vagy a pénzügyminiszternek le kell vonnia a konzekvenciákat? Végül folyik a koncepciós perek meghurcoltjainak, a recski elítélteknek és más politikai foglyoknak a rehabilitálása. Ugyanakkor az egykori ,,keretlegények,, havi nyugdíja tízszerese az esedékes egyéni jóvátételek teljes összegének. Éppen ezért megkérdezném, helyénvaló-e, hogy akik országlásukkal ezt az országot tönkretették, azok rendkívül magas nyugdíjat kapnak, míg akik az ő csődhöz vezető politikájukat elszenvedték, azok csaknem éheznek, és nem jutnak hozzá a drága gyógyszerekhez. (folyt. köv.)
1989. november 14., kedd 19:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|