|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi színházi fesztivál - Katona József Színház
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. szeptember 28. csütörtök (MTI-tud) - Alfred Jarry Übü király című színművével vesz részt a budapesti Katona József Színház azon a nagyszabású nemzetközi színházi fesztiválon, amelyet novemberben rendeznek a franciaországi Saint-Etienne városban. A fesztivált a Convention Theatrale Europeenne nevű színházi szervezet hozta létre s arra szovjet és lengyel együtteseket is meghívták.
Az 1985-ben alakult szervezet a Közös Piac tíz tagállamának 12 neves színházi együttesét foglalja magában. Célja az, hogy együttesen kutassanak fel tehetséges új szerzőket, akiknek azután a résztvevő színházak előadják műveit, együttesen segítsék elő a színházművészet fejlődését, elterjesztését a tizenkettek Európájában. Ezúttal első ízben rendezik meg közös színházi fesztiváljukat, amelyet azután minden évben meg akarnak tartani. A szervezet tagjai között van több neves holland, belga, angol, portugál, olasz, ír, luxemburgi és nyugatnémet színház, drámai műhely. A fesztiválra a magyar együttesen kívül meghívták a szovjet Vahtangov Színház együttesét, a moszkvai Scsukin Színművészeti Iskola társulatát és a varsói Művész Színházat. A Katona József Színház együttese a múlt évben nagy sikerrel szerepelt Párizsban. Mint a fesztivál szervezői az MTI párizsi tudósítójának elmondták, örömmel és érdeklődéssel várják mostani felléptét. A fesztiválon egyébként előreláthatólag 18 előadást tartanak majd. +++
1989. szeptember 28., csütörtök 18:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|