|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Keletnémetek Nyugat felé 2. rész
|
Alois Mock osztrák külügyminiszter elégedettségét hangoztatta a magyar kormány döntése fölött. Mintegy kiegészítve Horn Gyula szavait a kétoldalú és a többoldalú nemzetközi kötelezettségvállalások egymáshoz való viszonyával kapcsolatban, Mock megállapította: Budapest magatartása összhangban áll az emberi jogok ENSZ által elfogadott chartájával, amely alapvető jogként ismeri el a kiutazás jogát. Max Streibl bajor kormányfő politikailag bátor, emberileg helyes lépésnek nevezte a magyar kormány döntését. A nyugati hírügynökségek számára a keletnémetek kiengedése jelenti a hétfő reggel fő témáját. Részletes beszámolókban ismertetik a magyar bejelentést, a nyugatnémet és az osztrák vezetés méltató megállapításait, valamint az NDK hírügynökségének elítélő közleményét. Nem hiányzik a tudósításokból a színes ,,életkép-elem,,: a határátkelőhelyeken kialakult kavalkád - és helyenkénti káosz - leírása, egyes áttelepülők személyes sorsának, motivációjának bemutatása sem. Megtudható a tudósításokból, hogy a gyermekek tejcsokoládét kaptak; a mamáknak virágcsokrokat nyújtottak át; a többszáz kilométeres vezetés - és többhetes táborélet - feszültsége után megkönnyebbülő családapák pedig a férfias kézszorítás mellett bürokráciamentes ügyintézésben részesültek. A TASZSZ szovjet hírügynökség - budapesti keltezésű tudósításában - kommentár nélkül, tárgyszerűen számolt be a magyar kormány döntéséről. A Reuter brit hírügynökség - saját értékelésként - megállapítja: Budapest döntése súlyos csalódást jelent a kelet-berlini vezetés számára, amely konokul ellenáll annak, hogy olyan politikai reformokat valósítson meg, amilyenek élére Gorbacsov állt a Szovjetunióban. Az AP amerikai hírügynökség szerint a magyar döntés a legnagyobb méretű keletnémet kivándorlási hullámnak nyitott szabad utat a berlini fal 1961-es megépítése óta. Magyarország - miközben nyugatnémet pénzügyi támogatásra tart igényt, hogy életet leheljen haldokló gazdaságába - az első olyan varsói szerződésbeli ország lett, amely egy NATO-ország mellé áll, és engedi Nyugatra menekülni egyik kommunista szövetségesének polgárait - írja az AP. +++
1989. szeptember 11., hétfő 08:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|