|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Vogttal
|
--------------- Köln, 1989. szeptember 5. (DLF) - Budapesten több napon át tanácskozott a magyar kormány tagjaival Vogt bonni parlamenti képviselő, a német szociáldemokraták külpolitikai szakértője. A politikus telefonon válaszolt munkatársunk, Romhányi István kérdéseire. - Vogt úr Néhány nappal ezelőtt ön a magyar vezetés jelentős személyiségeivel találkozott Budapesten. Hogyan ítéli meg ön azokat a lehetőségeket, amelyek alapján a Magyarországon tartózkodó keletnémet polgárok hamarosan a Szövetségi Köztársaságba utazhatnak? - A magyar vezetés elsősorban az emberi jogok alapján cselekszik, és tetteit a helsinki értekezlet záróokmánya határozza meg, amelyben az aláírók az utazási szabadságban állapodtak meg. E politikai, emberjogi és erkölcsi magatartás alapján azzal számolok, hogy azok az NDK-polgárok, akik akarnak, kiutazhatnak a Szövetségi Köztársaságba. Azt hiszem, erre hamarosan sor kerül. De ugyanakkor azt gondolom, egyáltalán nem hasznos, ha most ennek a pontos napját találgatjuk. - A Szövetségi Köztársaságban nagy nyugtalanságot keltett a magyar belügyminiszter 1 héttel ezelőtti és a Stern által csak tegnap közölt nyilatkozata, amely szerint az NDK-menekültek csak a két német állam megegyezése után utazhatnak ki Magyarországról. Horváth István ma visszavonta ezt a kijelentését. Mi az ön véleménye erről a témáról? - A magyar vezetésnek mindig az volt a véleménye, hogy ez a dolog elsősorban a két német állam ügye, hogy a kiutazni szándékozó NDK-polgárok problémáját a két német államnak kell megoldania. Ezen az állásponton semmi sem változott, amit meg tudok érteni. (folyt.)
1989. szeptember 5., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|