|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött az MSZMP-reformkörök II. országos tanácskozása (1. rész)
|
1989. szeptember 3., vasárnap - Jogfolytonos, de radikálisan megújult, a konzervatív elemektől megtisztított és platform-szövetség alapján működő pártra van szükség. Másfél napos vita után így foglaltak állást az MSZMP-reformkörök és reformalapszervezetek II. országos tanácskozásának küldöttei vasárnap.
Az MSZMP Budapesti Bizottsága politikai, propaganda és művelődési központjában megrendezett tanácskozás feladata az volt, hogy a párt közelgő kongresszusára készülve platformot alkossanak a résztvevők. A pártprogramnak is megfelelő dokumentum azonban idő hiányában csak vitaanyagként készülhetett el. Ezt egészítik ki a szombati szekcióülések munkájának összegzései, valamint több nyilatkozat és állásfoglalás. Ezeket az anyagokat a tanácskozás résztvevői megvitatásra ajánlják a párttagságnak és eljuttatják az MSZMP KB Pozsgay Imre vezette bizottságához is. A tanácskozás résztvevői levelet intéztek a párttagsághoz és a kongresszusi küldöttekhez. Ebben arra hívják fel a címzetteket, hogy teremtsenek közösen olyan szocialista pártot, amelynek gazdája a tagság. Ennek a pártnak szakítania kell a bürokratikus központosítással. A levélben kitörésre buzdítanak az államszocializmus, az állampárt teremtette válságból, és a kudarcra kárhoztató sztálini modellel való szakításra szólítanak fel. Ahogyan a levélben is szerepel, a tanácskozáson megválasztották a reformkörök önálló küldöttcsoportját. A munkásőrség szervezetét fel kell számolni, teljesítette történelmi küldetését - szögezte le az a nyilatkozat, amelyet a tanácskozáson résztvevő munkásőrök fogalmaztak meg, s hoztak nyilvánosságra. Véleményük szerint önkéntes testület létrehozására csak a pártközi megállapodások után, parlamenti törvényhozással kerülhet sor, s a társadalom új fegyeres testületét csak a parlament vagy a köztársasági elnök irányíthatja. Mentesíteni kell a testületet a politikai pártok harcától, s a felvétel sem történhet a párttagságtól függően. Az új testületnek javasolták a nemzeti gárda elnevezést. Tennivalóit elsődlegesen az elemi csapások felszámolásában, az élet és az anyagi javak mentésében, a közbiztonság és a közrend fenntartásában, határőrizeti és karhatalmi feladatok ellátásában jelölték meg. (folyt.köv.)
1989. szeptember 3., vasárnap 18:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|