|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Marxista Egységplatformja állásfoglalása(3. rész) (OS)
|
Sajnálatos viszont az, hogy a szocializmus építése menetében beállt torzulások miatt - amitől hazánk sem mentes - eddig nem bontakozott ki a szocialista demokrácia, amely az emberi közösségi és egyéni jogok legteljesebb megvalósulása, s magától értetődően tartalmazza a szocialista jogállamot, annak megfelelő intézményi rendszerével egyetemben. Arra törekszünk, hogy az általunk vallott és kívánt szocialista demokrácia ne a ,,kiválasztott,, párt és állami vezetők, a párt és állami bürokrácia, az úgynevezett technokrata-menedzserréteg demokráciája, hanem az egész dolgozó nép szocialista tartalmú demokráciája legyen, és a nép érdekeit szolgáló, nem egy kisebbséget kiszolgáló intézményrendszerrel együtt valósuljon meg. 7. Az országos tanácskozás résztvevői támogatásukról biztosítják és szolidaritást vállalnak az életszínvonaluk megvédéséért küzdő munkásokkal és szakszervezetekkel, azonosulnak a múlt héten lezajlott és milliós tömeget megmozgató figyelmeztető sztrájk célkitűzésével. Mélységes megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a dolgozó tömegek érdekeinek képviseletére megválasztott kormány és annak vezetője, a miniszterelnök a munkásság, a dolgozó nép millióinak - beleértve a létminimum alatt élő munkáscsaládokat és nyugdíjasokat is - jogos érdekeit képviselő szakszervezeteket és vezetőiket szociális demagógiával vádolja. Véleményünk szerint a kormánynak nem az a feladata, hogy címkézzen, generációs álellentéteket keltsen, a múltért a felelősséget tologassa, hanem az a kötelessége, hogy az országot kivezesse abból a súlyos gazdasági és pénzügyi válságból, amelybe többek között a korábban hibásan kitűzött gazdasági prioritások kiagyalói és az azt sugalló monetáris politika képviselői juttatták. 8. Nyugtalanságot és meg nem értést vált ki az, hogy a magyar párt és kormány eddig nem hozott határozott intézkedéseket annak érdekében, hogy Magyarország nyugati határán megszűnjön az az anomália, amelyet az úgynevezett NDK-menekültek tömeges és erőszakos határsértései, határátlépési kísérletei okoztak. Az emberi jogok biztosításának leple alatt nem engedhetjük meg, hogy Magyarország határvidéke és fővárosunk egy kívülről sugallt és nyilván szervezett összeütközési pontja legyen a németek közötti történelmi vitának. (folyt.köv.)
1989. augusztus 25., péntek 18:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|