|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FVB nyilatkozata
"Az eredmények gyors közlésének követelése ellentétben állt a
választási szervekben végzett munka nagyfokú időigényességével.
Ezért a választási szervek és munkacsoportok lelkiismeretes és
felelősségteljes, a demokratizmust tartalmilag érvényesítő munkáját
nem illetheti elmarasztalás.
Hangsúlyozzuk, hogy az államigazgatási szervek dolgozói a
lehetőségek határain belül mindent megtettek a választási szervek
eredményes munkájának elvégzése érdekében.
"
BBC, Panoráma:
Különbségek az MDF és sz SZDSZ gazdasági programjában
"Van különbség a két politika között. Szerintem ez a különbség
a különbség három nagyon fontos területen mutatkozik. Az első kérdés
a működő tőke behívásának a kérédse, vagyis, hogy hogyan
viszonyulnak a külföldi tőkéhez. Ebben a vonatkozásban szerintem a
szabaddemokratáknak kifejezett álláspontja, hogy ezt a működő tőkét
szabadon, korlátozásmentesen és (...) be kell hívni.
A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjában ugyan a
működő tőkéről pozitív leírás van, de a politikai részben is és a
kijelentésekben nagyon sokszor elhangzik, hogy ez az ország
kiárusításához vezet. Ez a kérdés: hogy ezt komolyan gondolják-e -
ezt a bizonyos kiárusítási szöveget -, vagy nem. Ha komolyan
gondolják, akkor ez egy komoly eltérést fog jelenteni a
gazdaságpolitikában nyilvánvalóan."
|
|
|
|
|
|
|
Negyvenegy éves a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés
|
1989. február 17., péntek - Pénteken, a magyar-szovjet barátsági együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 41. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett Szolnokon az MSZBT országos elnöksége, valamint az MSZMP Szolnok megyei és városi bizottsága. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára és Szabó István, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának első titkára. Az ünnepség szónoka Ambrus János kereskedelmi miniszterhelyettes volt.
Hangsúlyozta, hogy a 41 évvel ezelőtt aláírt, s később megújított szerződés új szakaszt nyitott a magyar és a szovjet kapcsolatokban, meghatározó szerepet játszott abban, hogy háborús sebektől vérző országunk erőteljesen megindulhatott a fejlődés útján. A szerződés növelte önbecsülésünket, szavatolta állami szuverenitásunkat. A Szovjetunióban és hazánkban napjainkban egyidőben végbemenő változások, a politikai és gazdasági megújulásra való törekvés a gazdasági együttműködésben is a kapcsolatok új módszereit, formáit igényli. Igy például ma már világos számunkra, hogy az eddigiektől eltérően nem kell minden kötelezettséget állami szinten vállalni, a vállalatok közötti közvetlen kapcsolat, együttműködés is szavatolhatja, sőt javíthatja a hosszú távú együttműködést. A szónok végül az MSZMP és az SZKP együttműködéséről, a két nép közötti kulturális kapcsolatok alakulásáról, majd pedig a Kárpátalján élő kétszázezer magyar helyzetéről beszélt. Elismeréssel szól arról, hogy mind több jogot élveznek és egyre hatékonyabban járulnak hozzá a két nép barátságának erősítéséhez. Ezután Ivan Vaskeba, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője szólott a résztvevőkhöz. Elmondta, hogy ezekben a napokban a Szovjetunióban is megemlékeznek a szerződés aláírásának 41. évfordulójáról, majd a szovjet-magyar gazadasági, műszaki, kereskedelmi és tudományos együttműködés eredményeit méltatta. Kiemelte, hogy már eddig 120 szovjet és magyar vállalat kötött együttműködési szerződést, a két ország tudósai, szakemberei pedig mintegy 400 téma megoldásán dolgoznak közösen. Az ünnepség kulturális műsorral zárult. (MTI)
1989. február 17., péntek 20:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|