Rendszerváltás és az MTI

	Út a ,,zöldülő,, Európa felé - 1.
1990. március 29. csütörtök (The Economist/MTI-Panoráma) - Aligha lehet kétséges, hogy európa nyugati felén megsokasodnak a környeztvédelmi viták, amikor 1992-ben leomlanak a tizenkét közös piaci ország között húzódó vámhatárok. Az egységes Nyugat-Európában legalább olyan nehéz lesz feltartóztatni a környzetszennyező anyagok és technológiák vándorlását, mint mondjuk a kábítószerek áramlását a jelképesre zsugorodó határokon át. A brüsszeli bizottság szakértőit már most is élénken foglakoztatják azok a problémák, hogy miként lehet egységes és méltányos környezetvédelmi szabványokat megállapítani olyan közösségben, amelybe egyaránt beletartozik a Ruhr-vidék és Szicília. A dilemma nagyjából úgy fogalmazható meg, hogy miközben a Közösség lebontja a vámhatárokat, nem akar gátat vetni annak, hogy egyik ország esetleg szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazzon, mint a szomszédja. De hol lehet meghúzni a határt? Nyilvánvaló, ha például az NSZK - vagy 1992-ben már Németország - szigorúbb környezetvédelmi követelményeket támaszt, a többiek könnyen vádolhatják azzal, hogy többé vagy kevésbé álcázott módon korlátozza a Közösségen belüli kereskedelmet. Ellenkező esetben, ha mondjuk Portugália gyengébb környezetvédelmi követelményeket támaszt saját iparával szemben, akkor azt vethetik a szemére, hogy kedvező versenyhelyzetbe hozza saját termékeit az egységes piacon. Általában is, vajon a rendszerint kevésbé fejlett országok alacsonyabb normái csökkenteni fogják konkureciahátrányukat? Amikor például Dánia 1981-ben bevezette, hogy a sört és az üdítő italokat csak visszaváltható és kötelező betétdíjért árult üvegekben lehet forgalomba hozni az országban, a külföldi sörgyártók morgolódni kezdtek, mondván, hogy ez felemészti a viszonylag kis piacon elérhető profitjukat. A Közösség nemzetközi bíróság elé vitte az ügyet mondván, hogy Koppenhága ezzel a lépésével aránytalanul magas környzetvédelmi mércét állított az oda exportálók útjába. A bíróság azonban elutasította a keresetet s ezzel tulajdonképpen a környeztvédelemnek adott elsőbbséget a kereskedelem bizonyos nem vám jellegű korlátozását is eltűrve. A környzetvédelmi előírások szigorát a Zöldek befolyását tekintve a közös piaci országok három rétege különböztethető meg: az első szinten az NSZK, Hollandia és Dánia áll, ahol magasak a követelmények, a harmadikon Görögország, Spanyolország, Portugália és Írország és bizonyos tekintetben Olaszország, és valahol közöttük helyzekedik el Nagy-Britannia, Franciaország és Belgium. (folyt.) 1990. március 29., csütörtök 14:29
Vissza »

	Út a ,,zöldülő,, Európa felé - 2.
A nyugatnémetek és a hollandok például azon az állásponton vannak, hogy az ipari hulladéknak az elhelyzéséről és ártalamtlanításáról ott kell gondoskodni, ahol keletkezik, akár úgy hogy maga az ipar környzetvédelmi beruházásokkal csökkenti keletkezésének mértékét, akár úgy állami pénzekből épült telepeken tárolják és semmisítsék meg. Ezek az országok azt vallják, hogy hulladék sem árunak sem szolgáltatásnak nem tekinthető, következésképpen a határok lebontása nem is vonatkozhat rá. Nyilvánvaló, hogy nehezen elfogadtathatóak ugyanolyan levegőszennyezési normák a népes és túliparosodott Ruhr-vidéken, mint például Közép-Spanyolországban vagy Írország nyugati felén. Túlságosan egyszerű megoldás lenne, ha a Közösség arra a végkövetkeztetésre jutna, hogy amennyiben valamely ország a szomszédoknál szigorúbb környezetvédelmi előírásokat vezet be és ezzel tisztább levegőt és vizeket biztosít magának, akkor ennek árát az alacsonyabb versenyképességgel is fizesse meg. Ezzel viszont éppen azok az országok értenek a legkevésbé egyet, amelyek a legtöbbet tesznek a környezetvédelemért. Ugyanakkor a viszonylag kevésbé fejlett orzágoknak, mint Görögország, vagy Portugália, nagyob beruházásokat kellene eszközölniük, hogy ugyanolyan tiszta legyen a levegőjük a vízük, mint például Hollandiában, és saját erejükből ezt nem engedhetik meg maguknak. Vajon a nyugatnémet adófizetők pénzéből ki lehet-e egészíteni a görög erőművek és kohók korszerűsítésének költségeit? Ma még aligha, de a jövő útja nem lehet más. Mert, ahogy a környzet szennyeződés hatása nem áll meg az államhatároknál, éppúgy a védekezés sem szűkíthető le egy-egy országra. Ugyanúgy ahogy egy cégnek önmagában túlságosan megnövelik a költségeit a levegő- és a víztisztító létesítmények, vagy a hulladéktárólók és ezeket is igyekeznek többen együtt felépíteni, a jövő útja csak az lehet, ha az országokra is átterjed az összefogás. A környzetvédelmi problémák közös kezelésére annál is nagyobb szükség van, mivel 1992 után számítások szerint 35-50 százalékkal nő majd az országok közötti közúti teherfuvarozás, a vámoktól megszabadított autóárak nyomán még több lesz a személygépkocsi fellendül a turizmus és egyes országokban, ahol most az energiára nagyob adók rakodnak a kiegyelítődés következtében nőhet a felhasználás. Ez mind növelheti a környzet veszélyeztetettségt. Ha az 1992-es határidőre a brüsszeli bizottságban sikerül nemcsak a homogén piac, hanem a homogén környzetvédelem mechanizmusát is kialkítani, az alighanem mintaként szolgálhat más régiók számára is.+++ 1990. március 29., csütörtök 14:33
Vissza »