Rendszerváltás és az MTI

	A sorompót le se eresztik? (1.rész)
1990 március 27. (MTI-PRESS) - A legtöbb ujságíró maga se bánja, hogy megint megfosztoták egy látványos kérdéstől: nyugatnémet politikus sajtóértekezletén többé nem faggatózhat arról, vajon mi lesz a vizumkötelezettség eltörlésével? Nem mintha érdemes lett volna bármikor is feltennni ezt a kérdést. Szinte mindíg kitérő volt rá a válasz, pontosabban, valamiféle szándéknyilatkozat hangzott el, miszerint Bonn mennyire szeretné, időszerűnek tartja, stb.,, ámde nemzetközi szerződés köti. Most, amikor végre valahára aláírták a kölcsönös vízummentességről szóló szerződést, senki nem hivatkozott az NSZK-nak erre a bizonyos nemzetközi elkötelkezettségére, s nem is igen tudjuk, hogyan kapta meg az illető partnerektől az annyira áhított ,,engedélyt,,. Tudjuk viszont, és erre érdemes most visszaemlékezni milyen kötelezettség az, amire eddig a nyugatnémetek tétovázásukat áthárították. Schengen-nek hívják azt a luxemburgi kisvárost, amelynek nevéhez fűződik a megállapodás. 1985-ben az EGK öt tagországa: az NSZK, Franciaország, Belgium, Luxemburg és Olaszország ebben a városkában tett szerződéses igéretet egymásnak arra vonatkozóan, hogy az EGK-n kivüli országokkal szemben alkalmazott vizumpolitikáját összehangolja. Az öt ország eredeti elképzelése az volt, hogy 1990 január 1.-től területeiket - a belépő utasok kezelése szempontjából is - egységes egésznek tekintik, vagyis, aki az öt orszóg bármelyikének területére lép, ebben a pillanatban a másik négybe is beutazott, mivel mindenfajta formaság, ellenőrzés nélkül juthat át az ilymódon képletessé váló államhatáron. Bár igazából csak idén lépett volna az egyezmény életbe - legalábbis összes vonatkozásival - a vizumkiadás tekintetében vállalt egybehangolási kötelezettséget folyamatosan komolyan vette az öt ország. Igaz, nem egyformán. Hiszen aligha képzelhető el, hogy az NSZK elleni évről évre ismétlődő magyar roham, ami a vizumkiadás felgyorsítását eredményezte, lehetővé tette volna, hogy a konzulátus minden egyes kérelmezőt igazán gondosan ,,lekáderezzen,,. Móárpedig a többi négy ezt várta el, hiszen félelmük alapja: a hátsó szándékkal érkező, azaz letelepedni kivánó, és ilyen értelemben nem tul szivesen látott utas egyszeriben csak ott terem a másik négy ország valamelyikében... Az öt ország közül csak az NSZK volt ilyen nagyvonalu, igaz a tömeges kérelmek sulya alatt megtörve. Aki Franciaországba, vagy a Benelux országokba készül, akár egy hónapot is várhat az engedélyre, s ezt mit sem változott az évek alatt. (folyt ) 1990. március 27., kedd 14:07
Vissza » Folytatásokkal »