|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége
fokozódó aggodalommal értesül a függetlenségéért parlamenti
eszközökkel küzdő litván néppel szemben alkalmazott katonai
nyomásgyakorlásról. Reméljük, hogy a szovjet vezetésben ez a
józanság kerekedik felül, amelyet az utóbbi időben már több ízben
üdvözölhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Fenyegetés a Malév ellen
"Előzetes becslések szerint ebben az évben több mint 70 ezer, a
Szovjetunióból Izraelbe kitelepülni szándékozó zsidó fordult meg
Ferihegyen, és utazott tovább a Charter járatain Tel-Avivba. Azonban
március 16-ikán az Iszlám Szent Háború Palesztina Felszabadításáért
Szervezet egy ultimátumot juttatott el a Magyar Légiforgalmi
Vállalathoz, amely szerint egy hét türelmi idő után mind a
repülőgépek, mind az irodák ellen terrorcselekményeket indítanak, ha
a Malév nem állítja a le a Budapest-Tel-Aviv járatokat. A vállalat
vezetői úgy érezték, hogy a fenyegetést komolyan kell venniük, ezért
a hét végén már nem szálltak fel a gépek.
"
|
|
|
|
|
|
|
Fehér Ház - magyar választás
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. március 27. kedd (MTI-tud.) - ,,A
választások bátorítóak, azt jelzik, hogy a magyar nép tovább halad a
demokratikus fejlődés útján. Magyarország az élenjárók között volt a
drámai kelet-európai gazdasági és politikai változásokban,, -
jelentette ki hétfőn a Fehér Ház szóvivője. Marlin Fitzwater a
magyar választásokkal kapcsolatos rövid nyilatkozatában utalt arra,
hogy - az előzetes eredmények szerint - szoros verseny alakult ki az
MDF és az SZDSZ között és áprilisban második választási forduló
következik. +++
1990. március 27., kedd 09:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|