|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A nemzetközi megfigyelőcsoport nyilatkozata
" Annyit már elmondhatunk, hogy az általunk tapasztaltak
megfelelnek mind a magyar törvényeknek, mind pedig az általános
nemzetközi normáknak. Amennyiben a szavazatszámlálás és a második
forduló várakozásaiknak megfelelően, hasonló módon zajlik le, akkor
Magyarország új kormánya érdemes lesz arra a hazai és nemzetközi
legitimitásra, amely a szabad és tiszta választás jutalma.
"
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
Interjú Szájer Józseffel
" - Pozsgay Imre az ellenfél?
- Igen, Pozsgay Imre, de úgy látszik, hogy nem igazán ő egyedül,
hiszen ő a jelenlegi adatok szerint a harmadik helyen szerepel a
Magyar Demokta Fórumnak a jelöltjével, Kárpáti Lászlóval szemben.
Sőt, az SZDSZ jelöltjével szoros párharcot vív a mostani a datok
alapján.
- Most igzolva érzi magát?
- Hát erre nagyon nehéz válaszólni. Legutóbb azt hiszem, amikor
San Fannciscóban voltam, akkor készített egy interjút velem, s akkor
azt mondtam, hogy nagyyon jó esélyek vannak arra, hogy Pozsgay Imrét
megverjem. Ez a véleményem azóta sem változott, és hát úgy néz ki,
hogy ez a dolog beigazolódott. A helyzet annyiban módosult azóta,
hogy akkor említetttem, hogy én kihívtam Pozsgay Imrét egy
kétszemélyes vitára, amit ő azzal utasított vissza, hogy ez a
demokráciának a megsértése lenne, hiszen nemcsak két szervezet indul
itt Sopronban a választosokon."
|
|
|
|
|
|
|
Választások - szovjet tévé, rádió
|
Moszkva, 1990. március 26. hétfő (MTI-tud.) - Pontatlan,
zavaros budapesti tudósításban foglalkozott hétfő esti kiadásában a
magyarországi választásokkal a szovjet televízió.
Jevgenyij Sirokov az előzetes eredmények alapján arról számolt be, hogy az MDF 24 százalékot kapott, az SZDSZ 13-at ( ), s az MSZP tizet. A tudósítás meg sem említette a Független Kisgazdapártot, így azt a látszatot keltette, hogy az MSZP harmadik helyen várja a folytatást.
Az MSZP politikusainak szerepléséről Sirokov úgy fogalmazott, hogy az első fordulóban vereséget szenvedett Pozsgay Imre, Horn Gyula és Szűrös Mátyás. Hozzátette, hogy Németh Miklós viszont az első fordulóban bejutott a parlamentbe.
Idézte Nyers Rezső sajtóértekezletéről, hogy az MSZP tíz százalékos eredménye megbízható alap az új feltételek között végzendő munkához. Végezetül Sirokov megemlítette, hogy a győztesnek látszó párt, az MDF elnöke, Antall József is sajtóértekezletet tartott. Erről azonban nem mutattak semmit, helyette csak az MDF egyik üres helyiségét lehetett látni néhány választási plakáttal a falon.
A szovjet rádió mind belföldi, mind nemzetközi adásaiban ismertette a TASZSZ jelentését a szavazatok 18 százalékának összeszámlálása után ismeretes eredményeket. +++
1990. március 26., hétfő 20:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A diadalkudarc (1990.03.01-04.08)
"Március 26-án reggelre kiderült a részeredményekből, hogy a számítások valóra váltak, s a Fidesz valahol 9 százalék körüli listás eredményt ért el. Ez 20 listás képviselői helyet jelentett. Összecihelődtem, és elindultam aludni. Gyalosgosan dülöngéltem a néptelen reggeli utcákon és arra gondoltam, hogy ez diadal, érdemes volt küszködni. A fiatal demokraták közül az arra érdemesek bejutottak a parlamentbe. A szellem, egy jó szellem, kiszabadult a palackból, s többé nem lehet oda visszatuszkolni. Személyes elégtételt éreztem. Nem bántam a megelőző, önpusztító tempójú három és fél hónapos munkát. Mielőtt elaludtam volna, az járt az eszemben: s most hogyan tovább?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|