|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A nemzetközi megfigyelőcsoport nyilatkozata
" Annyit már elmondhatunk, hogy az általunk tapasztaltak
megfelelnek mind a magyar törvényeknek, mind pedig az általános
nemzetközi normáknak. Amennyiben a szavazatszámlálás és a második
forduló várakozásaiknak megfelelően, hasonló módon zajlik le, akkor
Magyarország új kormánya érdemes lesz arra a hazai és nemzetközi
legitimitásra, amely a szabad és tiszta választás jutalma.
"
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
Interjú Szájer Józseffel
" - Pozsgay Imre az ellenfél?
- Igen, Pozsgay Imre, de úgy látszik, hogy nem igazán ő egyedül,
hiszen ő a jelenlegi adatok szerint a harmadik helyen szerepel a
Magyar Demokta Fórumnak a jelöltjével, Kárpáti Lászlóval szemben.
Sőt, az SZDSZ jelöltjével szoros párharcot vív a mostani a datok
alapján.
- Most igzolva érzi magát?
- Hát erre nagyon nehéz válaszólni. Legutóbb azt hiszem, amikor
San Fannciscóban voltam, akkor készített egy interjút velem, s akkor
azt mondtam, hogy nagyyon jó esélyek vannak arra, hogy Pozsgay Imrét
megverjem. Ez a véleményem azóta sem változott, és hát úgy néz ki,
hogy ez a dolog beigazolódott. A helyzet annyiban módosult azóta,
hogy akkor említetttem, hogy én kihívtam Pozsgay Imrét egy
kétszemélyes vitára, amit ő azzal utasított vissza, hogy ez a
demokráciának a megsértése lenne, hiszen nemcsak két szervezet indul
itt Sopronban a választosokon."
|
|
|
|
|
|
|
- A Kereszténydemokrata Néppárt a választásról - 1. folyt.
|
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a területi listákon sokkal jobban szerepeltünk, közvetlenül a nagy pártok után jövünk. Tehát nem egy olyan megye van, ahol az MDF és az SZDSZ után harmadik helyen áll a Kereszténydemokrata Néppárt, és a legrosszabb megyében is ötödiknél nem rosszabb. Tehát tulajdonképpen ez mutatja azt, hogy ha az egyéni embereinket tudtuk volna jobban favorizálni, futtatni, több anyagi eszközzel támogatni, akkor sem, mert majdnem mindenütt olyan negyedik helyen estek ki. És mutatja azt, hogy azért nagyon sok helyen, hogyha egyénileg valakit jobban futtattak, de a párt nem volt szimpatikus kiesett. Tehát nyilván voltak olyan választópolgárok, akik egy kisgazdapárti egyéni jelölt mellett, a pártprogrammal nem értve egyet, a kereszténydemeokratákat jelölték a területi listán.
- A területi listák alapján azért még biztos lehet számítani képviselői helyekre.
- Hát természetes. Mi abban bízunk - és azt reméljük -, hogy a végleges adatok azt fogják mutatni, hogy a területi listán esetleg a vártnál több lesz a jelöltünk. Tehát ami elveszett a réven az csak megtérül a vámon, és tulajdonképpen abban is reménykedünk - és ezt már biztosnak tekintem -, hogy benne vagyunk az első 6 pártban. Tehát a 4 százalék fölött vagyunk, vagyis azt jelenti, hogy nem vesztek el a területi listáink. Lesznek országos listáink is, és abban is bízunk, hogy a mások kiesése miatt az országos listán történő osztásnál is kedvezőbb helyzetbe jutunk, mint amit önmagunknak előre prognosztizáltunk. +++
1990. március 26., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A diadalkudarc (1990.03.01-04.08)
"Március 26-án reggelre kiderült a részeredményekből, hogy a számítások valóra váltak, s a Fidesz valahol 9 százalék körüli listás eredményt ért el. Ez 20 listás képviselői helyet jelentett. Összecihelődtem, és elindultam aludni. Gyalosgosan dülöngéltem a néptelen reggeli utcákon és arra gondoltam, hogy ez diadal, érdemes volt küszködni. A fiatal demokraták közül az arra érdemesek bejutottak a parlamentbe. A szellem, egy jó szellem, kiszabadult a palackból, s többé nem lehet oda visszatuszkolni. Személyes elégtételt éreztem. Nem bántam a megelőző, önpusztító tempójú három és fél hónapos munkát. Mielőtt elaludtam volna, az járt az eszemben: s most hogyan tovább?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|