|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki küldöttség Bécsben
|
(Haász György) München, 1989. április 17. (SZER, Magyar híradó) - Ma délelőtt Bécsbe érkezett az osztrák kormánykoalícióban részt vevő Néppárt meghívására a magyar ellenzék több jeles képviselője. A küldöttség tagjai között van a Független Kisgazdapárt részéről Vörös Vince, az ideiglenes intézőbizottság elnöke, és dr. Antal lJózsef. A Szabad Demokraták Szövetségét Szent-iványi István képviselte, míg a Fidesz részéről Bárány Anselm volt jelen. Dr. Entz Géza professzor a Demokrata Fórumot és a kereszténydemokrata néppártot képviselte. Még a délelőtt folyamán megkezdődtek a tárgyalások a küldöttség tagjai és a Néppárt vezetői között. A Néppárt részéről dr. Rusik Steiner nagykövet, a nemzetgyűlés honvédelmi és külügyi bizottságának alelnöke üdvözölte a megjelenteket. Kijelentette, hogy a kereszténydemokrata mozgalmak nagy figyelemmel kísérik a magyar ellenzék erőfeszítéseit egy demokratikus Magyarország megteremtése érdekében. Éppen ezért nem akarnak védnökséget vállalni az ellenzéki mozgalmak felett - de igyekeznek tanácsokkal hozzájárulni, hogy fáradozásaik eredményesebbek legyenek a jövőben. Az ellenzék képviselői felszólalásukban kérték, hogy a Néppárt nyújtson segítséget olyan kérdésekben, mint például a demokratikus választói törvény kidolgozása, vagy a választási hadjáratnak a levezetése, vagy hogy egyes közéleti személyiségeket, amelyeket valamelyik politikai párt állít, miképpen lehet a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a társadalom széles rétegei előtt közismertté tenni. Az utolsó kérdések közé tartoztak az ideológiai problémák. Megállapodtak abban, hogy május végén a magyar küldöttek ismét Bécsbe jönnek, és egy szeminárium keretében a felvetett kérdésekről tárgyalnak - egyúttal előkészítik az ICU, a Kereszténydemokrata Pártok Uniójának június 19-i budapesti látogatását. - Egyébként a magyar ellenzékiek tiszteletére adott fogadáson részt vett többek között Erhardt Busek az osztrák néppárt alelnöke, Friedrich Koenig, az ONP nemzetgyűlési frakciójának vezetője, és Alois Werfler az Osztrák Parasztszövetség elnöke is. +++
1989. április 17., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|