Rendszerváltás és az MTI

	Hangulatjelentés
(Dorogi Judit) München, 1989. április 6. (SZER, Hölgyválasz) - Nem tudom, léteznek-e még hangulatjelentések Magyarországon. Olyan bizalmas tájékoztatókra gondolok, amelyek a hatalom képviselőit voltak hivatva informálni arról, hogyan él, miként vélekedik a társadalom a sorsát érintő intézkedésekről. Lehet, hogy megszűntek, feleslegessé váltak most, amikor a hazai sajtó egyre kendőzetlenebbül ad hírt a tömeges rossz hangulatról, az ország egyharmadát elnyelő ínséges szegénységről, a patikákban sírva fakadó nyugdíjasokról, a mindennapok küszködéseibe belefáradt középkorúakról vagy a lakástalan fiatalokról. De nem csak róluk szól, őket is megszólaltatja, mint tette a Mai nap című lap munkatársa, aki csepeli munkásokat kérdezett. Véleményük felér egy hangulatjelentéssel. Egyikük például ezt mondja: - Ha én most a gyárból úgy jöttem volna ki, hogy kihozok egy darab rezet, akkor leszúrnak, talán el is küldenek. Az újságok azt írják, hogy a kormány hiteleket vett fel, emiatt vagyunk bajban. Hát kérem, aki ilyet csinál, azt nem vonják felelősségre, csak a kisembert? Aki tönkretette az országot, az ugye kiemelt negyvenezres nyugdíjból élhet. Nincs ez jól. Mondják meg, hogy ki a felelős, s kapjon az is négyezres nyugdíjat. Na, ha ez lesz, akkor lesz itt valami igazság. Kevés hír váltott ki olyan általános felháborodást, mint az egykori rákosista miniszterelnök, Hegedűs András tavalyi, utólagos nyugdíjemelése. A saulusból paulusszá lett szociológust 1975-ben 8.300 forinttal nyugdíjazták, de úgy látszik, 1988-ban az illetékesek felülvizsgálták ügyét és úgy döntöttek: Hegedűs 1953 áprilisától 1956. október 23-ig tartó miniszterelnöksége oly áldásos volt Magyarország számára, hogy nyugdíját negyvenezerre kell emelni. Nézzük, miként vélekedik erről a Nők lapja egyik olvasója: - A mai viszonyok között, amikor az ország legalább 70 százaléka - a gazdag réteg a látszat ellenére is vékony - majdnem nyomorog, de a hetvenes évekhez viszonyítva is elviselhetetlen módon él, én magam is konkrétan tudok olyanokról, akik 30-40 ezer forint havi nyugdíjat kapnak. Közülük sokan segítették kis hazánkat odajuttatni, ahol most van. Akik érdemeik elismerése mellett kapják a horribilis pénzeket havonta. Valóban érdemük szerint? Ebben az országban jelenleg azt hiszen senkinek sincs számottevő érdeme. Hol marad a büntetés azért, amit hozzá nem értésből, oda nem figyelésből, csak önös haszonhajhászásból a legtöbben megérdemelnének? - Az ilyen és hasonló megnyilatkozások azt mutatják, hogy a társadalmat igenis foglalkoztatja a felelősségre vonás kérdése. És nemcsak az ötvenes években hozott hibás döntéseké, hanem a hetvenes-nyolcvanas éveké is. Van véleménye Bős-Nagymarosról, az adórendszerről vagy a gyógyszeráremelésről. Legfeljebb nyilvánosan nem hangoztatja, mert mint a már említett csepeli munkásriport másik szereplője rezignáltan megállapítja: - Itt mindenki nagyon jól tudja, mi a baj, mégsem változik semmi. Azt mondja a miniszter a tévében, hogy ma már nem kezdenék el Bős- Nagymarost. Hát ebben sem tudtak megegyezni, minket pedig nem kérdeztek meg. - Sovány vigasz az utóbbira, hogy tudós szakértők véleményét is semmibe vette a jelenlegi reformkurzus, amely tavaly decemberben az Országgyűlésben keresztülhajszolta az erőmű megszavazását. Ugyanezt tette a személyi jövedelemadóval is, amelyről azóta hiába bizonyította be nap mint nap a sajtó, hogy igazságtalan, mert nem veszi figyelembe a gyerekek számát és teljesítmény visszatartó hatása van. Kupa Mihályról, az adóreform atyjáról és társairól minden bírálat lepereg. Sőt Kupának volt mersze februárban úgy nyilatkozni egy vidéki napilapnak, hogy büszke a kisdedre. Legalább annyira büszke lehet, mint Csehák Judit miniszter a gyógyszerreformra. Ha már a lakosság nem az, és amíg ezt eltűri. +++ 1989. április 6., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »