|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Bős-nagymarosi vízlépcső
|
London, 1989. április 2. (BBC, Interjú) - Magyar környezetvédők ma ismét akcióba léptek Nagymaroson a vízlépcső építése ellen, melyet a konstrukció ellenzői - mint budapesti tudósítónk Sally Ackroyd jelenti - a sztálini idők hatalmas, presztízs, költekező befektetéseihez hasonlítanak, és amelyet ugyancsak a sztálini időkéhez hasonló jelzőkkel illetnek, azaz hatalmas, ronda és elképzelhetetlenül veszteséges. A tiltakozó kirándulást a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Kör környezetvédő csoportja rendezte. Ma este ennek a csoportnak vezetőjével, Lovas Pállal beszélgettem telefonon. - Elsőnek az érdekel, hogyan ment az esemény. - Három különvonat szállította a Nyugati pályaudvarról Zebegénybe, illetve Nagymarosra azt a mintegy 3500-4000 embert, akik részt vettek ezen a tüntetésen; fiatalabbak, idősebbek vegyesen, de tulajdonképpen főleg fiatalok voltak. Gráf Judit volt az első, aki beszélt, ő a Duna Körnek a tagja, és egy ismertetés hangzott el arról, hogy lényegében mi történt, illetve mi nem történt a vízlépcsővel kapcsolatban Magyarországon. Ezután a háromezernyi ember elindult Zebegényből Nagymarosra. - Most már a magyar oldalon is haladottabbak az építkezések? - Annyiban, hogy például a Duna bal partján, tehát a zebegény- nagymarosi oldalon megépítették azt az ideiglenes utat, amelyik alkalmas arra, hogy az elkövetkezendő egy-két évben a forgalmat lebonyolítsa. Ugyanakkor ezt a szintet is majd fel kell emelni a jelenlegi vízszinthez képest. Tehát az útnak a mostani szintjét fel kell emelni másfél-két méterrel, mert még lényegében ez sincs kész, ez csak egy ideiglenes út az új útig. - Mi történt a karhatalommal? Jelen volt valami erővel? - Igen. Egyeztettünk a múlt héten a váci rendőrkapitánysággal, s ők lényegében nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy zavartalanul bonyolíthattuk le a mai kirándulásunkat. A menet elején és a menet végén motorosrendőrök zárták és nyitották az utat. - De nem volt semmi zavar, baj? - Semmi nem történt. - És volt alkalmuk a tiltakozóknak érintkezni valakivel az építkezés vezetősége soraiból? - Nem. Amikor a menet elindult Zebegényből Nagymaros felé, 12 óra után 5-10 perccel érkeztünk meg az építkezés főbejáratához. Ott már több százan vártak minket, akik nem Zebegényig, hanem csak Nagymarosig mentek a vonattal. Itt kezdődött tulajdonképpen négy-öt főből álló felszólalássorozat, amelyik aztán elhangzott az építkezés előtt. - A jövőre nézve mik a remények? Lesz-e ennek valami foganatja, vagy tovább lehet vinni a tiltakozást valami más formában? - A tiltakozásokat továbbra is folytatjuk. Hogy aztán lesz-e ennek foganatja, abban egyre kevésbé hiszünk, mert a kormány és párt alkalmas a párbeszédre, ezek jelen pillanatban is hazudnak, félrevezetik a lakosságot. Úgyhogy mi nekik nem hiszünk. Éppen ezért a tüntetés során elhangzott az, hogy mondjon le a kormány, és nagyon hosszan skandálták azt, hogy mondjon le az építő, illetve a környezetvédelmi miniszter, Maróthy László. +++
1989. április 2., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|