|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
|
London, 1989. március 24. (BBC, Késő esti adás) - A magyar kormány biztosítékot adott arra, hogy nem végeznek végleges munkákat a bős- nagymarosi vízlépcsőn mindaddig, amíg júniusban az Országgyűlés újból meg nem vizsgálja a kérdést. Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte: - Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez. Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem rakják le. Az országgyűlési képviselők júniusban szavazzák meg a népszavazást lehetővé tévő új törvényt - mondotta Marosán - és lehet, hogy még ugyanazon az ülésen eldöntik, hogy szavazzanak-e a vízlépcső ügyében. Ez a legvilágosabb utalás arra, hogy a kormány komolyan fontolóra veszi a vízlépcső építésének leállítását, amelyet a parlament tagjai tavaly októberben egyhangúlag elfogadtak, később azonban kiderült: a kommunista párt utasítására a népszavazás ellen szavaztak. Azóta az ellenzék erői csak növekedtek. Környezetvédők jóval több mint százezer aláírást gyűjtöttek, követelve, hogy tartsanak népszavazást a vízlépcső építésének ügyében, amelyet több közgazdász pénzügyileg erőn felüli vállalkozásnak minősített és elítélt. És ami még fontosabb: több magyarországi ellenzéki csoport kijelentette, nem hajlandó együttműködni a kormánnyal semmilyen koalícióban, ha nem hagyják abba a vízlépcső építését. Ha erre sor kerülne is, Magyarországnak még mindig meg kell tárgyalnia a dolgot két szomszédjával: Csehszlovákiával és Ausztriával. Csehszlovákia saját gátat épít, amelyet összekötnek a nagymaros vízlépcsővel, Ausztria pedig óriási kölcsönökkel járult hozzá az építési munkálatokhoz, amiért 20 éven át elektromos áramot kap cserébe.+++
1989. március 24., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|