|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Forgalmi változások
|
1990. szeptember 13., csütörtök - A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészete és a Budapest Fővárosi Tanács VB Közlekedési és Közmű Főosztálya értesíti a járművezetőket és üzemeltetőket, hogy a XIV., Népstadionban sorra kerülő István, a király rockopera, valamint az Illés-koncert rendezvénnyel kapcsolatosan várakozási és megállási tilalmak lépnek életbe a fővárosban.
Tilos megállni és várakozni 1990. szeptember 13-án 17 órától szeptember 16-án 6 óráig a Baross tér - Thököly út - Népstadion út - Hungária körút - Kerepesi út által határolt területen. Szeptember 14-én 18 órától 15-én 1 óráig, valamint szeptember 15-én 18 órától 16-án 1 óráig a járműforgalom elől lezárják a Baross tér - Thököly út - Népstadion út - Hungária körút - Kerepesi út által határolt területet.
A lezárt területre csak az erre az alkalomra kiadott kocsicédulákkal rendelkezők, valamint a BKV tömegközlekedési járatai hajthatnak be. A rendezvényre érkező közönség járműveit a Felvonulási téren helyezheti el. A szeptember 14-i főpróba és a szeptember 15-i előadás után a távozó közönség a BKV Metro járatát veheti igénybe, valamint a forgalmi torlódások megelőzése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy a megadott időpontban a jelzett útvonalakat lehetőleg kerüljék el. (MTI)
1990. szeptember 13., csütörtök 14:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|