|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A pápa afrikai körútja
|
Gitega, 1990. szeptember 6. csütörtök (AP/UPI) - Természetes
születésszabályozást ajánlott II. János Pál pápa csütörtökön a
túlnépesedett afrikai körzetek lakosainak. Úgy vélekedett, hogy a
családtervezés legtermészetesebb és legemberségesebb módja a
szexuális önmegtartóztatás a nő legfogékonyabb napjaiban.
Újólag síkraszállt a mesterséges fogamzásgátlás ellen. Mint mondta, nemcsak a családtervezés eszközeként, hanem az AIDS-fertőzés ellenszereként is elfogadhatatlan az óvszer a keresztény ember számára. Az AIDS megelőzésére a házastársi hűséget ajánlotta.
A szentatya Burundi Köztársaság Gitega nevű tartományi központjában szólt 75 ezer zarándokhoz. Burundi a katolikus egyházfő tíznapos afrikai körútjának utolsó előtti állomása.
Burundi a fekete földrész egyik legsűrűbben lakott országa: körülbelül hatmillió ember él mintegy 28 ezer négyzetkilométeren. A népességnövekedés meghaladja az évi három százalékot. Hozzávetőleg a lakosok kétharmada katolikus.
Afrikában az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint körülbelül ötmillió ember hordozza magában az AIDS vírusát. Számos afrikai kormány propagálja a gumióvszer használatát a kór terjedésének megállítása érdekében, illetve a gyors népességnövekedés megfékezése céljából. +++
1990. szeptember 6., csütörtök 18:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|