|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülése - szerda ( 2. rész)
|
Az államtitkár bejelentette, hogy a közigazgatásban dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezet is előkészületben van, így a többi önkormányzati tisztségviselőnek is hamarosan tisztázódik munkajogi helyzete.
Torgyán József, az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság előadója a vita megkezdése előtt közölte, hogy valamennyi módosító javaslattal nem sikerült megismerkednie a bizottságnak, ezért most csak az általános vita tartható meg. Az önkormányzati bizottság előadója, Böröcz István a módosító javaslatok bizottsági fogadtatását ismertette. A testület egyebek között elfogadta azt az indítványt, hogy amennyiben a polgármester munkaviszonya a helyi önkormányzati képviselő testület megbizatásának lejártát követően az új polgármester megválasztásával szünik meg, akkor ne három, hanem hat havi alapbérének megfelelő összeg illesse meg. Az összeférhetetlenségi szabályokkal kapcsolatban a bizottság azon az állásponton van, hogy a polgármester pártban ne viselhessen tisztséget, és ne lehessen országgyűlési képviselő. A törvénytervezet szerint az új jogszabály szeptember 30-án lép hatályba, ezzel egyidejüleg hatályát veszti az egyes tanácsi tisztségviselők munkaviszonyával foglalkozó rendelet. A bizottság szükségesnek tartja annak kimondását, hogy a tanácselnökök munkaviszonya a polgármesterek megválasztásáig tartson.
Az önkormányzati bizottság kisebbségi álláspontját Kóródi Mária (SZDSZ) ismertette. Az ellenzéki képviselő szerint a törvényjavaslat a tárgyalásra teljességgel alkalmatlan, mert nem kellően kidolgozott feltételrendszer alapján készült. A tervezet nem veszi figyelembe azt a politikai helyzetet, amelyben a választásokra sor kerül. Most ugyanis nem olyan polgármestereket választ a nép, akik élethivatásuknak tekintik e tisztséget. Polgári egzisztenciájukat adják fel néhány évre azért, hogy hiteles emberek kerüljenek az önkormányzatok élére. Semmi biztosíték nincs arra, hogy mandátumuk lejárta után visszatérhessenek korábbi munkájukhoz. A képviselő kérte az elnöklő Dornbach Alajost: szerdán semmiképp se zárja le az általános vitát, hogy a következő ülésnapon újabb módosító indítványokat lehessen beterjeszteni. (folyt.köv.)
1990. augusztus 29., szerda 16:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|