|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Több mint 20 milliárd forintos az aszálykár
|
1990. augusztus 14., kedd - A közel egy hónapja tartó aszály
következtében katasztrófális helyzet alakult ki a mezőgazdaságban. A
veszteségek az elmúlt hét közepén még 5 milliárd forint körül
voltak, mára azonban már meghaladják a 20 milliárdot. A kárösszeg
most már napról-napra hatványozódik, mert a talajvízszint olyan
alacsony, hogy a növények nem tudják felszívni a nedvességet -
közölték az MTI érdeklődésére a Földművelésügyi Minisztériumban.
Mezei János főosztályvezető-helyettes elmondta, hogy a legnagyobb kár a kukoricatermést érte, a kiesés már 40 százalékos a várt 7 millió tonnás terméshez képest. A tervezett 720 ezer tonnás napraforgótermés 25, az 5 millió tonnás cukorrépatermés 15, a 800 ezer tonnás burgonyatermés 20 százaléka már kiesett. A gabonatermés - 15 millió tonna - 8-10 százaléka ment tönkre a szárazság következtében.
Már most bizonyosnak látszik, hogy szükség lesz mintegy 600 ezer tonna import takarmányra, ami 60-70 millió dolláros kiadást jelent. Előfordulhat bizonyos mennyiségű cukorimport is. A kedvezőtlen időjárás ellenére viszont teljesíthetőnek láltszik a mintegy 1,9 millió tonnás kenyérgabona-export.
A szárazságot a magyar mezőgazdaság nem tudja kivédeni, mert a megművelt területnek mindössze 5 százaléka - 350 ezer hektár - öntözhető. A 80-as évek elején készült ugyan egy öntözésfejlesztési program, de nem volt meg hozzá a szükséges 10-12 milliárd forintos beruházási költség. (MTI)
1990. augusztus 14., kedd 14:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|