|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Sziámi ikrek - bécsi műtét
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1990. július 27. péntek (MTI-tud.) - Egy sziámi ikerpárt
- két, feje tetején összenőtt három és fél éves fiút - bravúros
műtétek sorozata után pénteken sikerült különválasztani a bécsi
egyetem idegsebészeti klinikáján. Mint az orvoscsoport vezetői
közölték, a fiúcskák a körülményekhez képest jól átvészelték a
rendkívül bonyolult és hosszadalmas beavatkozások sorozatát, és
megfelelő állapotban vannak.
A sziámi ikrek - Hasszán és Szalem - Líbiában születtek, onnan hozta őket apjuk az osztrák fővárosba még 1987 tavaszán. A férfi azonban, miután a gyermekeket elhelyezte egy kórházban, nyomtalanul eltűnt, s azóta sem került elő. Így a testvérpárt az osztrák állam vette gondjaiba, s közpénzből fedezték különválasztásuk tetemes költségeit is.
Ezt az elkülönítést a szakemberek néhány éve még kilátástalannak vélték, a diagnosztikai eszközök fejlődésével azonban napjainkra lehetővé vált a merész vállalkozás. A fiúk július 18-ától összesen öt műtéten estek át, amelyek együttesen több mint hatvan óra hosszat tartottak. A pénteki operációval befejeződött az összenőtt fejtető utolsó véredényeinek szétválasztása is, majd az orvosok azonnal elkezdték a koponya hiányzó csontrészeinek pótlását, illetve a nyílás egy részének ideiglenes befedését.
A bécsi klinika tervei szerint már a jövő héten hozzáfognak az ikrek koponya-tetejének csont és bőrátültetésekkel való végleges ,,kialakításához,, , a műtétek nyomainak teljes eltüntetéséhez. Hosszabb időre lesz szükség ahhoz, amíg különleges kezelésekkel rendbehozzák a fiúcskák gerincoszlopát, amelyen az összenövés miatti természetellenes testtartásuk bizonyos torzulásokat okozott. Az orvosok gondoskodni fognak arról is, hogy a ,,volt sziámiak,, mielőbb megszokhassák a testi elkülönítésükkel járó életmód-változásokat. +++
1990. július 27., péntek 17:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|