|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
KGST-országok környezetvédelmi tanácskozása (1. rész)
|
1990. április 25., szerda - Szerdán fejezték be kétnapos
konzultációjukat Balatonaligán a KGST-országok környezetvédelmi
főhatóságainak vezetői, Jugoszlávia képviselője és a KGST-titkárság
munkatársai. Az értekezlet résztvevői célszerűtlennek tartották az
1990. végéig érvényben lévő környezetvédelmi egyezmények
meghosszabbítását, mivel ezek nem felelnek meg a mai feltételeknek;
az együttműködés radikális megújításra szorul.
A magyar fél tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit az Egyesült Államok-beli segítséggel megvalósítandó kelet-európai regionális környezetvédelmi központ tervéről.
A KGST-országok két évtizedes környezetvédelmi együttműködése elszigetelődött a világ más régióitól, s politikai szempontok voltak meghatározóak szakmai kérdések megítélésénél is - állapította meg több küldött is a tanácskozáson. Az együttműködés jövőjének formálásánál abból kell kiindulni, hogy a kelet-európai térség európai integrációra törekszik. Az integrációs, felzárkózási folyamattal összefüggésben globális kérdésekben szükséges a konzultáció, ennek során tisztázva például a világméretű környezeti károkkal kapcsolatos teendőket, azt például, hogy miként lehet megszüntetni a veszélyes anyagok, szennyező technológiák exportját, megszüntetni a határokon át terjedő szennyezés csökkentését, tisztázni a felelősség kérdését. A konzultáción a résztvevők fontosnak tartották a kelet-nyugati információáramlás ösztönzését, a regionális környezetvédelmi központ létrehozását, a korszerű környezetvédelmi technológiák átvételéhez kelet-európai környezetvédelmi alap létrehozását. Közös feladatokat ad a környezetvédelem etikai kérdéseinek tisztázása, a környezetvédelmi oktatás, nevelés megszervezése, a környezeti monitoring-rendszer fejlesztése valamennyi országban, elsősorban a határ menti lég- és vízszennyezés megfigyelésére, s a kölcsönös tájékoztatásra. A környezetszennyezési haváriáknál az elhárításon és a segítségnyújtáson túl a jogi- és anyagi felelősség tisztázása is elengedhetetlen. (folyt.köv.)
1990. április 25., szerda 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|