|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A NAP TV közleménye
(OS)
|
1990. április 2., hétfő - A NAP TV-t megalakulása óta az a cél vezette, hogy hozzájáruljon a tájékoztatás bővítéséhez és a közönség kiszolgálásához. A bevált reggeli hírmagazin mellé ezért éjszakai műsor elindítására is felkészültünk, mivel úgy ítéljük meg, hogy az MTV üres műsoridejének színvonalas igénybevétele nem sért érdekeket, és a közönséget szolgálja. Napjainkban ugyanis sajnos emberek tömegeinek a TV képernyője kínálja az egyetlen információs és szórakozási lehetőséget. A NAP TV e kezdeményezését azonban dr. Nemeskürty István MTV-elnök elutasította.
Nézetünk szerint ez a lépés, akarva-akaratlanul, a szűk érdekekek védelmét és a tájékoztatási monopólium igazolhatatlan fenntartását szolgálja.
A NAP TV munkatársai a közönség ítéletében bízva arra számítanak, hogy a költségvetési százmilliókból indokolatlanul lefoglalt és messze ki nem használt MTV-csatornákon mindaddig teret kaphat a független televízió, amíg egy új frekvencia működtetése lehetővé nem válik.
A NAP TV nevében Gyárfás Tamás elnök Székely Ferenc főszerkesztő
(OS)
1990. április 2., hétfő 17:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|