|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (1. rész)
|
1990. március 25. vasárnap
Ottawa: ------- A két legerősebb csapat, a vendéglátó Kanada és az Egyesült Államok válogatottja játssza a döntőt az első női jégkorong világbajnokságon. A sportágtörténeti jelentőségű eseményen az elődöntőben Kanada - négy és fél ezer néző előtt - 6:5-re verte Finnországot, míg az Egyesült Államok 10:3-ra győzte le Svédországot. A vesztesek a bronzéremért lépnek jégre az ottawai Civic Centerben. Az 5-8. helyért zajló ,,kisdöntőben,, Svájc 5:4-re nyert Japán, Norvégia pedig 6:3-ra az NSZK ellen. (UPI)
x x x
New York: --------- Az észak-amerikai profi jégkorong bajnokság (NHL) szombati eredményei:
Detroit Red Wings - Chicago Black Hawks 5:3 New Jersey Devils - Philadelphia Flyers 5:2 Minnesota North Stars - Boston Bruins 7:6 Calgary Flames - Pittsburgh Penguins 3:3 Hartford Whalers - Montreal Canadiens 7:4 Toronto Maple Leafs - Quebec Nordiques 4:3 New York Islanders - Edmonton Oilers 5:5 Los Angeles Kings - St. Louis Blues 9:3 (UPI)
x x x
Charlottetown: -------------- A szovjet olimpiai válogatotté lett a jégkorong Atlanti Kupa, miután a döntőben 5:3-ra nyert Kanada hasonló együttese ellen. (TASZSZ)
x x x
Cardiff: -------- A D-csoportos jégkorong világbajnokságon Nagy-Britannia 13:3-ra győzött Ausztrália ellen, és így - függetlenül az utolsó, Spanyolország elleni találkozójának eredményétől - feljutott a C-csoportba. (AP) x x x (folyt.köv.)
1990. március 25., vasárnap 12:29
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (2. rész)
|
1990. március 25. vasárnap
Planica: -------- Már összetett Világ Kupa-győztesként indult el a planicai síugró viadalon a finn Ari Pekka Nikkola, aki a pontgyűjtő VK-sorozat utolsó, jugoszláviai állomása előtt behozhatatlan előnyre tett szert. A 21 éves skandináv megörvendeztette híveit, mert a 120 méteres sáncról végrehajtott két ugrásával megnyerte a planicai idényzáró versenyt is.
Eredmények:
1. Ari Pekka Nikkola (finn) 226 pont (123, 115 m) 2. Dieter Thoma (nyugatnémet) 221 (117, 117) 3. Primoz Ulaga (jugoszláv) 218 (118, 113)
Az összetett Világ Kupa végeredménye (25 verseny alapján):
1. Nikkola 287 pont 2. Ernst Vettori (osztrák) 239 3. Andreas Felder (osztrák) 236
A nemzetek kupájában Ausztria nagy fölénnyel lett első (912 pont), Csehszlovákia (506) és Finnország (502) előtt.
(UPI, APA)
x x x
Mexikóváros: ------------ Megvédte kislégsulyu világbajnoki cimét a WBC (Boksz Világtanács) szineiben versenyző Humberto Gonzales. A 23 éves mexikói hazai szoritóban knockoutolta a kolumbiai Francisco Tejedort, aki a harmadik menet első percében került padlóra. Pedig a 22 esztendős kihivó sem akárki, hiszen korábbi 34 profitalálkozóját kivétel nélkül megnyerte Gonzales mérlege viszont tökéletes maradt: huszonhat mérkőzésből huszonhat győzelem, öt kivételével valamennyi K.O.-val. (Reuter)
x x x
Ajaccio: -------- Negyedszer őrizte meg a WBA (Boksz Világszövetség) kisváltósúlyú világbajnoka címet Juan Martin Coggi. A 28 éves argentin 12 menetben, egyhangú pontozással győzött a veterán mexikói Jose Luis Ramirez ellen. Coggi profilistáján 43 győzelem mellett egy vereség és két döntetlen szerepel. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. március 25., vasárnap 18:40
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (3. rész)
|
Velence: -------- Az olasz Andrea Borella nyerte a férfi tőrözők Világ Kupa-versenyét, amelyen 19 ország 131 sportolója próbált szerencsét. A magyarok szerepléséről nem érkezett jelentés. - Eredmények:
Negyeddöntők: Mamedov (szovjet) - Numa (olasz) 5:0, 3:5, 5:2 Borella (olasz) - Hocine (francia) 4:5, 5:1, 5:2 Golubickij (szovjet) - Cipressa (olasz) 5:4, 5:3 Sevcsenko (szovjet) - Weidner (nyugatnémet) 4:5, 5:1, 5:2
Elődöntők: Borella - Mamedov 5:2, 5:0 Sevcsenko - Golubickij 5:1, 5:3
A 3. helyért: Mamedov - Golubickij 5:4, 1:5, 5:2
az 1. helyért: Borella - Sevcsenko 5:3, 5:1
A végeredmény: 1. Borella, 2. Sevcsenko, 3. Mamedov, 4. Golubickij, 5. Cipressa, 6. Weidner, 7. Numa, 8. Hocine.
A Világ Kupa-pontverseny állása hat torna után: 1. Sevcsenko 56 pont, 2. Borella 40, 3. Puccini (olasz) 37, 4. Cipressa 37, 5. Omnes (francia) 33, 6. Weidner 29. (DPA)
x x x
Key Biscayne: ------------- A 2.5 millió dollár összdíjazású nemzetközi tenisztorna újabb eredményei:
női páros, elődöntők: Nagelsen, R. White (amerikai, 5.) - Adams, McNeil (amerikai, 2.) 2:6, 6:4, 6:4 Novotna, Sukova (csehszlovák, 1.) - Burgin, Fairbank (amerikai, dél-afrikai, 6.) 6:4, 7:6
férfi páros, döntő: Leach, Pugh (amerikai, 2.) - Becker, Motta (nyugatnémet, brazil, 13.) 6:4, 3:6, 6:3 (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. március 25., vasárnap 19:52
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (4. rész)
|
1990. március 25. vasárnap
Düsseldorf: ----------- Negyedszer lett - 1967, 1972 és 1975 után - az NSZK jégkorong bajnoka az EG Düsseldorf csapata. A rájátszás 5. összecsapásán dőlt el az első hely sorsa, amikor is a düsseldorfiak 11 ezer néző előtt, hazai pályán 8:2-re verték a címvédő SB Rosenheimet. (DPA)
x x x
Graz/Bad Tölz: -------------- A B-világbajnokságra készülő jégkorong válogatottak közül több is előkészületi mérkőzést játszott a hétvégén. Ausztria legjobbjai otthoni környezetben sem bírtak a japánokkal, akik 6:5-re győztek. Az NDK válogatottja az NSZK-ban vendégszerepelt, és a barátságos háromszor húsz percben 3:1-re alul maradt a nyugatnémet jégkorong szövetség által összeállított olimpiai csapattal szemben. (DPA)
x x x
Halle: ------ Tizenhárom országból 100 ökölvívó lépett a szorítóba a keletnémetek hagyományos tornáján. Az amatőr bokszolók számára 19. alkalommal kiírt viadalon a vendéglátók a 12 súlycsoport közül hétben tudták otthon tartani az elsőséget. A kategóriagyőztesek:
48 kg: Kim Dok Nam (észak-koreai) 51: Rico Kubat 54: Vlagyiszlav Antonov (szovjet) 57: Heiko Hinz 60: Jörg Heidenreich 63.5: Andreas Zülow 67: Juan Hernandez (kubai) 71: Wolfram Schmidt 75: Torsten Schmitz 81: Dariusz Michalszewski (nyugatnémet) 91: Bert Teuchert (nyugatnémet) plusz 91: Mike Heydeck
(a nem jelölt nemzetiségüek valamennyien NDK-beliek) (ADN) x x x (folyt.köv.)
1990. március 25., vasárnap 19:54
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (5. rész)
|
1990. március 25. vasárnap
Párizs: ------- A franciák negyedik alkalommal kiirt nemzetközi ritmikus sportgimnasztikai versenyén az összetettben a szovjet Okszana Kosztyina nyert. A négy szerrel 38.500 pontot gyűjtött, a második helyezett a bolgár Julia Bajcseva lett 38.350, a harmadik pedig az ugyancsak bolgár Milena Marinova 37.900 ponttal. (AFP)
x x x
Key Biscayne: ------------- A tenisztorna női párosdöntőjében:
Sukova, Novotna (csehszlovák, 1.) - Nagelsen, R. White (amerikai, 5.) 6:4, 6:3 (APA)
x x x
Zinal: ------ A juniorok alpesi si világbajnokságán a férfi műlesiklásban az olasz Luigi Tacchini 1:28.15 perccel jutott aranyéremhez. A kombinációt a korábban lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban is első norvég Kjetil Andre Aamodt nyerte. (APA)+++
1990. március 25., vasárnap 20:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|