|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Vajdasági magyarság (1.rész)
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990 március 25. (MTI-tud) - A Vajdasági Magyarok
Demokratikus Közösségéről (VMDK), a szerb autonóm tartományban most
alakuló tömegszervezetről nyilatkozott Vékás János, a kezdeményző
bizottság tagja. Az újvidéki magyar Szó vasárnapi számában elmondta,
hogy az elmúlt évtizedek során is nagy szükség lett volna egy ilyen
szervezetre. Eddig az úgynevezett integrális önigazgatás keretében
próbáltuk megoldani a nemzetiségi kérdéseket - állapította meg -
sajnos, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy nem nagy sikerrel.
A VMDK megalakulására tett tavaly decemberi kezdeményezés óta több mint ötezren írták alá belépési nyilatkozatukat a közösségbe, s a tagok száma napról napra gyarapszik.
A kezdeményező bizottság a vajdaságot 14 körzetre osztotta. A közös érdekek megmozgatják az embereket. Így például az anyanyelvi oktatásnak a szerb köztársasági iskolatörvényben történő pontosabb rögzítését szorgalmazó peticiót nemrég 17.500-an írták alá.
A VMDK programjának lényege a vajdasági magyarok érdekeinek kifejezésre juttatása a politikai életben. A közösség természetesen nem él légüres térben. Tárgyalni fog más politikai pártokkal és szervezetekkel is. Azokkal működik majd együtt, amelyek a legkedvezőbb programot kínálják fel az itt élő nemzetek és nemzetiségek együttélése szempontjából. (folyt)
1990. március 25., vasárnap 11:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Vajdasági magyarság (2.rész)
|
Vékás János szerint a VMDK helyteleníti azt az álláspontot, hogy a nemzetiségi jogok megvalósítása párt vagy pártok feladata. A nemzetiségi jogok - húzta alá - általános emberi jogok, azokat nem adja senki, mert eleve adottak. Ezeket minden állampolgár számára az alkotmánynak és a törvénynek kell biztosítania. Ugyanúgy, ahogy elismerjük a szerb nemzetnek azt a jogát, hogy legyen állama és teljes mértékben megértjük azt az érdeket, hogy egységes legyen, ugynúgy nem tudjuk megérteni azokat, akik kétségbe vonják a kisebbségnek azt a jogát, hogy saját nemzetiségi érdekszervezete legyen. Nem látjuk értelmét a szuverén országok közötti határok kérdése felvetésének, viszont reméljük, hogy a megindult európai integrációs folyamatok kisugárzódnak a mi tájainkra is, a határok jelentőségének csökkenésével zökkenőmentesebb lesz a kapcsolat az anyaországgal, és az általános demokratizálódási folyamat során teljes mértékben érvényesíthető lesz az emberi jogoknak ez a része.
Vékás János interjújában végül megismételte, hogy a VMDK nem párt, de politikai szervezet, s így is tevékenykedik. +++
1990. március 25., vasárnap 11:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|