|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyar kulturális napok - Wattrelosban
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. március 25. (MTI-tud.) - Magyar kulturális
napokat tartottak szombaton és vasárnap a belga határ közelében levő
francia városban, Wattrelosban. Ezen a környéken még a második
világháború előtt és után számos magyar család települt le, s az itt
élő magyarokból, - de a több mint ötvenezres lakosságú város francia
lakóiból is - alakult meg a Kossuth Lajos magyar-francia kulturális
egyesület. A városi hatóságok és a párizsi Magyar Intézet
támogatásával rendezték most meg első alkalommal a magyar kulturális
napokat.
Szombaton a város oktatási és művelődési központjában Alain Faugaret polgármester nyitotta meg Korniss Péter fotóművész kiállítását. Este Fellegi Ádám zongoraművész adott nagysikerű hangversenyt. Vasárnap Kovács András Elveszett paradicsom című filmjét vetítették le a nagyszámú érdeklődőnek - a film a második világháború idején Magyarországra került francia hadifoglyok történetét eleveníti fel. +++
1990. március 25., vasárnap 11:19
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|