|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Györke-Aboimov
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. január 5. péntek (MTI-tud) - A magyar-szovjet
kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit tekintették át moszkvai
megbeszélésükön Györke Sándor, a Magyar Köztársaság moszkvai
nagykövete és Ivan Aboimov szovjet külügyminiszter-helyettes. A
magyar nagykövet bemutatkozó látogatásai keretében, illetőleg a -
hónap közepén várható - megbízólevél-átadás formai kérdéseinek
áttekintése érdekében kereste fel a szovjet
külügyminiszter-helyettest.
A találkozón a két diplomata egyaránt annak a véleményének adott hangot, hogy a magyarországi refomrtörekvések kibontakoztatása és a szovjetunióbeli átalakítás folyamata nem szűkití, hanem egyértelműen szélesíti a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, s kiküszöböli a korábbi szubjektív okokból, a rendszerből adódó nehézségeket. Szót ejtettek a politikai találkozók kérdéseiről, és a gazdasági együttműködés legfontosabb problémáiról is.+++
1990. január 5., péntek 13:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|