|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Bush üzenete a magyar kisebbségekről (3. rész)
|
Barbara Bush külön levelet küldött, amelyben felidézte nyári látogatását az erdélyi menekültek tahitótfalui táborában: ,,felemelő volt ezeknek az embereknek a megingathatatlan lelkiereje, bátorsága, reménysége,, írta az elnök felesége, további sikereket kívánva az alapítványnak. Mark Palmer, az Egyesült Államok nagykövete Budapestről - mint írta, ,,a szabadság frontjáról,, - köszöntötte a washingtoni összejövetelt, rámutatva: ,,Magyarországnak ezeréves történetében soha nem volt jobb kilátása a teljes szabadságra, mint most. Olyan szomszéd mellett, mint Románia, ahol még elnyomják a népet, a különbség még szembetűnőbb. Magyarország vezető szerepet játszik az elnyomott nemzetek polgárainak felkarolásában, s megérdemli elismerésünket, támogatásunkat,,. A nagysikerű rendezvény, Thyssen-Bornemissza nagyvonalú támogatása után a róla elnevezett alap mintegy egymillió dollárral rendelkezik. Ennek kamatai állandó, rendszeres jövedelmet jelentenek, amelyből tovább tudják bővíteni korszerűsíteni tevénységüket minden területen - mondották a magyar emberi jogi alapítvány vezetői az MTI tudósítójának. +++
1989. november 19., vasárnap 11:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|