|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Újabb Securitate akciók
|
----------------------- München, 1989. november 13. (SZER, A mai nap, Szőcs Géza) - A Tőkés László ellen Temesvárott zajló gyilkossági hadviselés a jelek szerint nem vonja el a Securitate figyelmét és energiáit más magyar értelmiségiekről. Ilyen célszemélynek számít a nemrégiben ismét zaklatásnak kitett szatmári költő, Visky András is. Legújabban az erdélyi magyar hírügynökséghez befutott jelentések alapján a nagykárolyi politikai rendőrség hallatott magáról. November elsején házkutatást tartottak Fischer Ildikó 35 éves mérnök lakásán, aznap és másnap hosszas kihallgatásnak vetve őt alá. Megjegyzendő, hogy Fischer Ildikót már augusztus végén is kihallgatták, akkor Vállik Zsombor kerámiaművésszel egyetemben. November 2-ikán délelőtt László György építész-technikust vitték be kihallgatásra, délután feleségére, László Margit kémiatanárnőre is sor került. A házkutatási szenvedély az ő lakótelepi otthonukat sem kimélte. A Securitate azonban leginkább a november 3-ikán és 4-ikén kihallgatott András Imre, az Unio Fiutban dolgozó 30 éves mérnök lakásában tett ki magáért, ahonnan a nyomozók összesen 501 tárgyi bizonyítékot foglaltak le és vittek magukkal, úgyis mint főként történelmi és néprajzi tárgyú könyveket, dokumentumokat, fényképanyagot, ezenkívül Doina Cornea-levélmásolatot és egy Szőcs Géza verset. András Imre személyében egyébként a nagykárolyi művelődési ház magyar nyelvű színjátszó csoportjára kívántak csapást mérni, ugyanis mostanig éppen ő volt ennek az együttesnek fő szervezője, működésének a lelke. Nagykárolyi vélemények szerint a titkosrendőrség mostani akciósorozata még nem tekinthető befejezettnek. +++
1989. november 13., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|