|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF Országos Elnökségének nyilatkozata (OS)
|
1989. november 8., szerda - A Magyarország demokratizálása érdekében folytatott háromoldalú tárgyalások során elért eredmények alapján az Országgyűlés elfogadta a sarkalatos törvényeket, 1989. október 23-án kikiáltották a módosított alkotmány alapján a Magyar Köztársaságot. Az Országgyűlés a népszavazás kezdeményezésére összegyűjtött aláírások alapján úgy foglalt állást, hogy 1989. november 26-án népszavazásra kerül sor egyes, már elfogadott törvények ,,megerősítésére,,, illetve annak eldöntésére, hogy a köztársasági elnök megválasztására csak a parlamenti választásokat követően (az Országgyűlés által történő választással), vagy pedig azt megelőzően (közvetlenül a nép által választva) kerüljön-e sor. Ha a november 26-án megtartott népszavazáson nem vesz részt a szavazók abszolút többsége (50 százalék plusz 1), illetve amennyiben e megoldás mellett szavaz, akkor 1990. január 7-én megtartják a köztársaságielnök-választást. A Magyar Demokrata Fórum elsőrendű célja a háromoldalú tárgyalások során az volt, hogy az alkotmánymódosítással az egypártrendszert megtestesítő népköztársasági államforma helyett létrejöjjön a szabad választásokra épülő demokratikus köztársaság, erre irányult tárgyalási stratégiánk. Az akkori MSZMP a megállapodás fő kérdéseit globálisan (csomagtervben) kezelte, amibe beletartozott a köztársasági elnök megválasztásának ideje (a parlamenti választások előtt) és módja (közvetlen választással). A tárgyalások megkezdésekor az ellenzék közös szándéknyilatkozatban úgy foglalt állást, hogy az elnök megválasztására a parlamenti választásokat követően kerüljön sor. Amikor a háromoldalú tárgyalásokon világossá vált, hogy sikerre számíthatunk a köztársasági elnök intézményéről alkotott MSZMP-elképzelés módosítására, az 1946. évi 1. tc. alapján kialakítandó parlamentális államforma bevezetését javasoltuk. Olyan köztársasági elnöki intézmény megteremtését indítványoztuk, amelyben a köztársasági elnök jogköre alkotmányosan és szigorúan körülhatárolt. Ezen az sem változtat, hogy közvetlenül vagy közvetve választják-e meg. (OS)
1989. november 8., szerda 19:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|