|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az FJF vezetője szerint az államfő megválasztása felelősségteljes politikai döntést igényel
|
1989. október 31., kedd - A Parlamentnek a népszavazások és az államfő- választás időpontjáról hozott keddi döntései nyomán fennáll az elméleti lehetősége annak, hogy alig néhány hónapon belül háromszor kell az urnákhoz járulnia a szavazásra jogosult állampolgároknak - mondta Kónya Imre, a Független Jogász Fórum vezetője. . Ezzel pedig csökkenhet a mindennél fontosabb első szabad országgyűlési választások jelentősége. Márpedig az ideális az lenne, ha a magyar nép az országgyűlési választásokon nyilváníthatna véleményt negyven év után először szabadon, mert ez adna igazi súlyt a parlamenti választásoknak.
Ebből a szempontból politikai hiba a parlamenti választásokat megelőző köztársaságielnök-választás erőltetése. Ezt a hibát a választópolgárok hozhatják helyre a népszavazással - mondta az FJF vezetője. A továbbiakban kifejtette: a mai kritikus helyzetben az államfő megválasztása rendkívül felelősségteljes politikai döntést igényel. Ezt pedig csak a szabad választással legitimált politikai erők tehetnék meg. Kónya Imre hangsúlyozta: az adott kényes politikai helyzetet figyelembe véve, ha népszavazással kellene dönteni a köztársasági elnökről, félő, hogy ez nem lenne valóságos választás, mert nagyon nagy szerepet kapnának a szubjektív elemek. Nevezetesen: nagy az esély arra, hogy a választók csak azért döntenek a kormányzó párt valamelyik jelöltje mellett, mert az ellenzéki jelölteket nem ismerik, illetőleg csupán amiatt döntenek valamelyik ellenzéki jelölt mellett, mert nem kommunista. Ennek pedig óriási a veszélye, hiszen így alapvető bel- és külpolitikai érdekek szorulhatnak háttérbe. Például előfordulhat, hogy kormányzópárti jelöltet választanak meg, amikor a belpolitikai egyensúly épp az ellenkezőjét kívánná meg, illetőleg ellenzéki jelöltet választanának, holott a külpolitikai helyzet inkább a jelenlegi kormánypárt jelöltjének megválasztását indokolná. Tehát a kiélezett helyzetben az államfő személyéről történő döntés megfontolt politikusi mérlegelést igényel, tehát a népnek azt kellene eldöntenie, hogy mely politikai erők és milyen súllyal vehetnek részt ebben a politikai döntésben - mondotta befejezésül a Független Jogász Fórum vezetője. (MTI)
1989. november 1., szerda 09:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|