|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Parlament - esti lead
|
1989. október 31., kedd - Ma már senki sem vádolhatja azzal az Országgyűlést, hogy előre megírt forgatóköny szerint hozza meg döntéseit. Sőt: ember legyen a talpán, aki mindvégig pontosan nyomon tudja követni egy-egy ülésszak történéseit. Különösen igaz volt ez a Parlament októberi ülésszakának második munkanapján. Szertelenül váltották egymást az interpellációk és kérdések az egyes határozati javaslatok vitájával, miközben bizottságok üléseztek, a plenáriss tárgyalás idején. Néha az is kiszámíthatatlan volt, megtárgyalható-e egyáltalán egy-egy interpelláció, hiszen vagy az érintett képviselő, vagy a kormány válaszadásra illetékes képviselője volt távol, legtöbbször azért, mert éppen bizottsági ülésen vett részt.
Mindez azonban csak keretéül szolgált azoknak a döntéseknek a meghozatalához, amelyeket oly nagy várakozás előzött meg. A Bős-Nagymarosról hosszú ideje zajló vitában Németh Miklós kormányfő azzal a megtámadhatatlan érveléssel alapozta meg az Országgyűlés állásfoglalását:,,Ha egyik fél sem tudja elfogadható mértékben alátámasztani igazát, akkor az a döntéshozónak cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy helyesen dönt, amikor a beláthatatlan következményekkel járó bizonytalanság elhárítását szolgáló változat mellett teszi le voksát.,, Expozéjának ez a mondata már előrevetítette a képviselők döntését: nagy többséggel elfogadták a nagymarosi munkálatok felfüggesztése óta végzett hazai és nemzetközi vizsgálatokról szóló beszámolót, és felhatalmazták a Minisztertanácsot az államközi szerződés módosításának kezdeményezésére. A Parlament döntött az SZDSZ, továbbá a kormány által kezdeményezett népszavazások, valamint a köztársaságielnök-választás kiírásáról. E határozatok megvitatása és elfogadása során nem hagyta, nem hagyhatta figyelmen kívül a több mint százezer aláíró követelését, ugyanakkor saját álláspontját is érvényesíteni tudta. Sőt a politikai egyeztető tárgyalásokon született megállapodás szellemében hozta meg döntését. Az Országgyűlés határozatainak értelmében az SZDSZ által kezdeményezett népszavazást az ismert négy kérdésben november 26-án, a címer kiválasztását szolgáló népszavazást és a köztársaságielnök-választást 1990. január 7-én tartják meg. Amennyiben szükségessé válik, a köztársaságielnök-választás második fordujóját január 14-ére írta ki. (MTI)
1989. október 31., kedd 21:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|