|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Parlament - második nap (21. rész)
|
Emiatt értelemszerűen az Állami Számvevőszék teljes tisztikarát is csak azon az ülésen választhatják meg. Tekintettel azonban arra, hogy az Állami Számvevőszéknek minél előbb el kell kezdenie munkáját, az elnök javasolta: a két elfogadott jelöltről még ezen az ülésen döntsön az Országgyűlés. A jelölések befejeztével folytatódott a népszavazások elrendeléséről, illetve a köztársaságielnök-választás kiírásáról hétfő délután megszakadt plenáris vita. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság több ülésen kialakított állásfoglalását az állampolgári kezdeményezésre kiírandó népszavazásról Kereszti Csaba, a bizottság előadója ismertette. Mint mondotta: az SZDSZ aláírásgyűjtő ívein feltüntetett négy kérdést egyetlen szövegszerű változtatással, és más sorrendben javasolja a szavazólapon feltüntetni. A kérdések után zárójelben magyarázó szövegek szerepelnek annak érdekében, hogy az állampolgárok egyértelmű választ adhassanak. E magyarázatok szövegére több módosító javaslat érkezett a jogi bizottsághoz. Az első kérdéshez - Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? - öt szövegszerű indítványt nyújtottak be a képviselők, s a bizottság végül is Filló Pál (Budapest, 18. vk.) javaslatát támogatta. (Eszerint a kérdés után az a szöveg olvasható majd: ,,Amennyiben Ön igennel szavaz, azt támogatja, hogy a köztársaság elnökét ne a lakosság, hanem majd az Országgyűlés válassza meg; ha nemmel szavaz, akkor azt támogatja, hogy a köztársaság első elnökét közvetlenül a lakosság válassza meg,,.) A bizottság elutasította azt a javaslatot, hogy a népszavazást és az elnökválasztást egy időpontban tartsák meg. Egyetértett viszont azzal, hogy az állampolgári kezdeményezésre kiírandó népszavazást az SZDSZ négy kérdésében november 26-án, a Magyar Köztársaság címeréről a kormány kezdeményezésére kiírandó népszavazást, valamint a köztársaságielnök-választást egy időpontban, 1990. január 7-én tartsák meg. Az esetleges második elnökválasztási forduló időpontjául január 14-e megjelölését támogatja. (folyt.köv.)
1989. október 31., kedd 18:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|