|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Parlament - első nap (21. rész)
|
Ezután a népszavazásnak az állampolgárok kezdeményezésére történő elrendelése tárgykör került napirendre. Az Országos Választási Elnökség a hitelesítés során megállapította, hogy az Országgyűlés elnökétől két alkalommal átvett, az SZDSZ által összegyűjtött összesen 204.152 aláírásból 114.470 minden vitán felülállóan megfelel a jogi követelményeknek. A törvényben előírt 100 ezernél tehát több aláírást hitelesítettek. Az Országos Választási Elnökség jelezte, hogy a jogi szabályozásban több bizonytalanság és joghézag van. Így például nem egyértelmű a lakhely és a lakcím fogalma, illetőleg annak állandó és ideiglenes jellege, nem szabályozza a törvény az aláírásgyűjtés időbeli korlátait, így azt, hogy egy vagy több aktusban történhet-e, vagy meddig kell lezárni. A 100 ezernél több hitelesített aláírás megvan - mondotta az elnöklő Fodor István -, a népszavazás elrendeléséről tehát az Országgyűlésnek, a szakbizottság állásfoglalásának figyelembe vételével úgy kell dönteni, hogy más szempontokat is mérlegeljen. Így például azt, hogy a kezdeményezés egyéb tekintetben is megfelel-e a népszavazásról szóló törvény követelményeinek. Az elnök ezután ismertette, hogy a Minisztertanács elnöke a kormány nevében népszavazás kitűzését kezdeményezte, a Magyar Köztársaság címeréről. A kormány a nemzeti ünnepek kérdésében benyújtott kezdeményezését visszavonta. Két különböző, a népszavazásra irányuló kezdeményezésről van szó, azaz külön-külön kell határozni arról, hogy az Országgyűlés elrendelje a népszavazást. A népszavazás vagy népszavazások időpontjának kitűzését viszont együttesen célszerű megvitatni - javasolta az elnök. A vita és a határozathozatal sorrendjét illetően a következő tárgyköröket indítványozta: elrendeli-e az Országgyűlés a népszavazást az állampolgári kezdeményezésre; elrendeli-e a kormány kezdeményezésére; elrendeli-e az Országgyűlés a köztársasági elnök állampolgárok által történő közvetlen választását. Ezt követően a Parlament az egyes kérdésekben hozott döntések függvényében foglalkozzon a népszavazás és a köztársaságielnök-választás lehetséges időpontjával - javasolta az Országgyűlés megbízott elnöke. A képviselők ezt a sorrendiséget elfogadták. (folyt.köv.)
1989. október 30., hétfő 19:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|