|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP álláspontja: folytatni kell a háromoldalú tárgyalásokat (2. rész)
|
Fábry Béla kifejtette: az SZDSZ és a Fidesz azzal, hogy nem írta alá a szeptember 18-ai, az első tárgyalási szakaszt lezáró megállapodást, nyíltan megtorpedózta az alapmegállapodást is, amely egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a tanácskozás ideje alatt a felek tartózkodnak minden olyan egyoldalú lépéstől, amely meghiúsítaná a tárgyalások célját. Fábry Béla emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ aláírásgyűjtő kampányt szervezett négy ügy - a munkásőrség, a pártvagyon, a munkahelyi pártszervezés és a köztársaságielnök-választás - népszavazással történő eldöntésére. Az elnökség ezt az aláírásgyűjtést árukapcsolásnak tartja, s véleményük szerint ez nem illik a demokratikus jogállamiságot megcélzó politikai kultúrába. A három első kérdésben ugyanis megállapodás jött létre, így ezek lényegében lezártnak tekinthetők. A köztársaságielnök-választással kapcsolatban az elnökségnek az a meggyőződése, hogy stabilizáló szerepe miatt mielőbb szükség van köztársasági elnökre. Ám az SZDSZ és a Fidesz a demokráciára való hivatkozással éppen a legdemokratikusabb jogi intézményt támadja meg, azt ugyanis, hogy a magyar társadalom, a választópolgárok beleszóljanak az elnökválasztásba. Az elnökség határozottan tiltakozik ez ellen; s véleményük szerint egyébként az SZDSZ-nek nincs ütőképes köztársaságielnök-jelöltje, mert különben vállalnák a népszavazáson történő megmérettetést. Az elnökségnek az a meggyőződése - szögezte le Fábry Béla -, hogy a békés átmenet csak a köztársasági elnöki intézménnyel érhető el. S ezért továbbra is kitartanak amellett a javaslat mellett, hogy a köztársaságielnök-választásra még novemberben sor kerüljön. Az újságírók egyebek között arról kérdeztek, hogy Fejti György, Iványi Pál és Barabás János, a volt MSZMP KB titkárai jelenleg milyen funkciót töltenek be. Fábry Béla elmondta: mindhárman felmondási idejüket töltik. Arról azonban nem tudott számot adni, hogy az MSZP-vel kapcsolatban mi a szándékuk, bár meggyőződése szerint mindhárman megerősítik tagságukat, s részt vesznek az új párt munkájában. Megemlítette, hogy az előző napi elnökségi ülésen a nemzetközi ügyek áttekintése során Barabás János neve is szóba került a nagyköveti kinevezésekről folytatott eszmecsere keretében. Arra a kérdésre, hogy vajon hányan fognak belépni az MSZP-be, Fábry Béla nem bocsátkozott jóslásokba. Azt azonban megerősítette: a tagsági viszony jogfolytonos, és csak azoknál szűnik meg, akik azt nem erősítik meg. (MTI)
1989. október 12., csütörtök 20:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|