|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
40. évforduló - Honecker, Gorbacsov beszéde (4.rész)
|
- A sokrétűség ne hátráltassa, hanem ösztönözze az együttműködést - mondta Gorbacsov és rámutatott, hogy a Szovjetunió az egyenjogúság, az önállóság és a szolidaritás elvei alapján alakítja kapcsolatait a többi szocialista országgal. A szovjet vezető a továbbiakban emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben Nyugaton olyan kijelentések hangzottak el, miszerint a Szovjetunió számolja fel a berlini falat, mert csak akkor lehet hinni Moszkva békés szándékainak. Az NSZK-ban olyan hangok hallatszanak az utóbbi időkben, amelyek követelik Németország egységének helyreállítását az 1937-es határok között, sőt, Sziléziát is említik. - A nyugati partenereknek meg kell érteniök - mondta Gorbacsov - hogy az NDK-t érintő kérdésekben nem Moszkvában, hanem Berlinben döntenek. Az NDK szuverén állam, amely önállóan hoz döntéseket érdekei védelmében, valamint kül- és belpolitikai kérdésekben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió nem vállalja a felelősséget az európai problémák megoldásáért - közölte. A történelmi dátumokat és eseményeket felidézve Gorbacsov kiemelte, hogy a háború után a Szovjetunió Németország egysége mellett szállt síkra. Figyelmeztetett a világháború után kialakult európai realitások tiszteletben tartásának fontosságára, és reményét fejezte ki, hogy a reálpolitika alapján továbbfejlődhet az összeurópai együttműködés. Gorbacsov üdvözölte Bush elnöknek az ENSZ-közgyűlésen mondott beszédét és elmondta, hogy nagy jelentőséget tulajdonít tervezett csúcstalálkozójuknak. (folyt.)
1989. október 6., péntek 20:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|