|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Szőcs Géza tapasztalatai - 9. folyt.
|
- Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, azt kell mondanom, hogy szerintem az ország határain belül nincs olyan csoport, nincs olyan erő, nincs olyan mozgalom, amelyik képes volna egy visszarendeződés hordozójának lenni, motorjának lenni, végrehajtójának lenni. Ez nem jelenti azt, hogy külső szövetségesre, külső bázisra támaszkodva egy belső hatalmi csoport, vagy képződmény ne tudna eredményesen megvalósítani egy visszarendeződést. De ennek a feltételeit most nem vizsgáljuk, tehát a külső beavatkozás feltételeit én amúgy is valószinűtlennek tartom. - Engedj meg itt egy megjegyzést. Nemcsak a közvetlen külső beavatkozás lehet faktor itt?, hanem az is, hogy például a Szovjetunióban olyan változások következhetnek be, amely egyes belső csoportoknak a hatalmi önbizalmát visszaadja, hogy úgy mondjam. Tehát nagyobb eséllyel léphetnek fel, mint korrában. - Igen, úgy mint a Jaruzelski megoldás volt annak idején Lengyelországban. Én ezt nem tartom valószínűnek, hogy Magyarországon akár a hadsereg, akár más fegyveres testület volna annyira - ezt a szót használom - reakciós, hogy a társadalom akaratával és spontán önmozgásával szembehelyezkedve egy ilyet meg akarna csinálni. De hogy meg is tudjon csinálni, abban végképp kételkedem. Kételkedem amiatt is, mert a magyar történelem szerint az erőszakos hatalomátvételi kísérletek rengetegszer végződtek kudarccal. De ebbe talán jobb, ha nem bonyolódunk bele, mert nagyon szerteágazó a kérdéskomplexum. A válaszom lényege ennyi, hogy szerintem a no return point, a vissza nem térés pontja elérkezett, vagy már túlhaladták. Ezeket a mozgásba jött erőket belülről megfordítani, megállítani nem lehet. - Szőcs Géza, köszönöm a beszélgetést, és jó munkát továbbra is Budapesten +++
1989. szeptember 14., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|